pillangó

"Sokkal jobb nem birtokolni, mint elveszíteni."

A csoda sosem látott és elsöprő erővel tarolta le kemény munkával felépített bánatvárát. Nem bánta a hihetetlen dolgot,sőt szíve mélyén mindig is erre áhítozott. Olyan ez,mint mikor pillangókat kergetsz a réten,gyönyörű színes lepkéket. Nem akarod Őket birtokolni!De minden porcikád arra vágyik,hogy a tiéd legyen az egyik. Majd megpihensz s csöndesen a válladra száll egy. Ugyanilyen az epedve várt csoda is...hirtelen és magával ragadó. Sosem mered azt gondolni,hogy megvalósul,s a legváratlanabb pillanat hozza a döntő fordulatot életedben. Egy sosem kívánt személy...avagy egy beteljesülésre váró kívánság. De eljön a nap s te végre fesztelenül mosolyogsz a szembe jövő vadidegenekre is. Szemedben remény és öröm csillog majd. Senki nem tudja mitől változtál meg ,csak te magad. Megszelídíted a pillangót,s attól a naptól kezdve birtokolni nem vágyod,csak csodálod létét.

ez maradt...

"Magamra maradtam,semmi mást nem érzek
Nincs aki meghallgat,már nincs aki féltsen.
Dobog még a szív és lüktetnek az erek,
De fájó a lét mert haldoklik a lélek."

Lehetne napsütötte hegygerinc...lehetne virágillattal beborított mező...lehetne csodálatos pillangó... De torz gólem lett!Torzabb mint egy rémmese. Szikrák repkednek feje fölött s gyermekek tiszta tekintetét rémíti naphosszat puszta jelenével. Elveszett az önkontroll,elveszett az érzelem...csak a magány maradt,mint egyetlen jó barát. Míg mások fényes vacsorákon dőzsölnek addig Ő rémisztő barátjával kézen fogva járja a nyirkos erdők sötét rejtekeit. Számára nem hogy a múlt de a jelen is elveszett.Gondolatai csírájában halnak fájdalmas halált. Egyetlen barátja szavait kénytelen naphosszat hallgatni,az egyetlen "barátét" ki mellette maradt.

pózvilág...

Néha máshol érzem magam,egy teljesen specifikus helyen! Az igazság az,hogy két világban létezem. Az egyik a magam által felépített,védőburokkal körbezárt "én" világom,ahol csak olyan emberek vannak akiket szeretek és Ők is szeretnek! Ahol nem akar mindenki görcsösen másnak látszani,ahol mindenki az aki!! Amikor itt vagyok a másik,viszolygást keltő világ szereplői,mint holmi marionettek vonulnak el előttem! És az érzés,hogy a valóságban az ocsmány világhoz tartozom,vasgyűrűként szorít körül. Soha!Soha nem mindennapinak lenni!-ez itt a jelszó! Röhejes pozőrök,felszínes érzelmek,érdek barátságok!! Mindenki felvesz egy mástól ellesett habitust,amiről azt hiszi,ettől Ő igenis egyedi. Csak az nem jut el a kopott tudatához,hogy ha mástól látta,akkor az cseppet sem "egyedi". Szánakozva,nevetésre görbült szájjal nézek át ilyenkor az általam tökéletesnek vélt "én" világomból! A tudathasadás elkerül,nem vagyok őrült! Tisztában vagyok mindkét szerepemmel!És a védelmet nyújtó burok alatt azt tehetek amit akarok!Senki nem vet meg azért mert nem vagyok az akinek mások szerint lennem kéne. Viszont ha kilépek onnan,nekem is fel kell vennem a saját és mások által elfogadott pozitúrát,mint a munkás az egyenruháját! De szüntelenül feszegetem a határokat!! Úgy vélem sikeresen!

tükör

Tükröt tart eléd a valóság remegő keze. Tekinteted réveteg...üveges szemekkel bámulod a szembe néző szinte idegen képet. Múltad végtelen gyökere hálózza be arcod,mint egy erős pókháló,melyből szabadulni lehetetlen,s a kínlódás teljesen felesleges. Arcod csendben bámul vissza Rád... oly ijesztően mereven és mondani való nélkül, hogy Te sem hiszed el. Teljes valódban idegenkedsz a rád néző csillogó,gonosz szempártól. Belső szörnyeid törik rád ajtóid, Te pedig csak menekülnél de akadályok rémisztő sokasága tartóztat fel. Sosem szabadulhatsz? Teszed fel megrémülve a kérdést,remegő ajkakkal. S csak egyetlen szó visszhangzik perceken keresztül benned... SOHA! szívdobbanás.halál.

2009.május 5.

Az utolsó tündér veszte

A világ utolsó tündére hatalmas szakadék felett áll.Szíve darabjai szétszóródva fekszenek lenn a mélyben. Gondolatai a múltba húzzák,de teste szíve után kívánkozik!Le a semmibe... A szép emlékek pillanatnyilag nem teszik boldoggá...kicsit sem! Dühös,dühös mindenre és mindenkire!Dühös arra aki méltatlan volt szerelmére! A kíntól ordít,mint egy veszett kutya...de szavait nem érti senki!!Senki ezen a tébolyult világon! Próbál életben maradni,valami visszatartja a hűvös haláltól.Ő sem érti mi az...mert semmi nem köti már e gyarló léthez! Tudja,hogy vannak barátai,családja,emberek akik szeretik,de túl önző és nem érdekli senki! Vagyis csak egy valaki...aki eldobta,büszkeségét földbe tiporta,szerelmüket meggyalázta... De ez is hazugság!Önhibáján kívül történt mindez!Nem akarta ezt tenni...csak megtörtént! Igazából ez sem vigasztalja!Gyűlölni szeretné a gaz árulót,teljes szívéből gyűlölni! De nem viszi rá kicsiny,halott lelke... Mindent elveszített az életben,amiről azt hitte már az övé! A meséje véget ért...bár ez várható volt...Andersen meséi is csak a könyv végéig tartanak! Éreznie kellett volna,mert egy tündér megérzi a bajt,de életében először nem érzett a szereteten kívül semmit! Pedig marta valami...mérgezte...lassan de kibírhatóan,s nem fogta fel mi ez az érzés. Tudomást sem vett róla és most kellett rájönnie,hogy egy alattomos kéz a szívét tépte ki! Tényleg egészen lassan...az pici fájdalmakat átvészelte..nem is érezte! S most rázuhant minden,olyan kínok,mikről nem is tudta,hogy létezhetnek. Tündér lelkét óriási viharok tépázták már,de ez irgalmatlan! Most először nem lát kiutat reménytelen helyzetéből!Erősnek hiszik,s esküszik,hogy mindeddig erős is volt... Úgy érzi lassan követni fogja szíve porrá őrölt szilánkjait! Halovány alak közelíti meg...ahogy arcvonásai kivehetővé válnak,kissé megretten s hátrahőköl. Sosem látott arc áll vele szemben..sosem látta,de tudja ki a félelmetes idegen! Pár szót beszélnek csupán..halkan,ridegen. A tündért apró szárnyai röpítik a nyugodt s lagymatag lény után... Talán megnyugvás mit most érez,de maga sem tudja mi keríti hatalmába! Sorsa már más kezében van,az irányítást átengedte,de csak most érzi igazán,hogy nem kellett volna!





Sosem felejtem el!Sosem törlik ki a memóriámból!Hiányzik.

pártvezérelt sajtópolitika

Ebben a blogban rendhagyó bejegyzést teszek közzé. Azon által a magánszférámban számottevő figyelmet kap ez a téma. A közvélemény politika és politika által vezérelt sajtón keresztüli elnémításáról van szó. Olyan országban élünk,ahol naponta hat-hétszáz lemészárolt,velünk egyenlő jogokkal bíró magzatot vakarnak ki,felelőtlen,sokszor gyereklányokból a kukába. Olyan országban élünk ahol cigány etnikum nincs!Mindazon által igen is létezik a magyar etnikum fogalma! Olyan ország ez , ahol a tisztes polgár által az állam felé befizetett "adó" néven futó összegeket nem az ország helyreállítására,infrastruktúrájának fejlesztésére költik,annál inkább az élősködők segélyeire,tehát nagy vonalakban a bűnözés lángjainak táplálására fordítják. Ahol minden ember "nacionalistának" titulált,aki a magyar lakosság csökkenésének "miértje" mellett szólal fel. Ahol a torzult társadalmi korszerkezet senkit sem érdekel. És most had éljek Fekete Gyula szavaival: "Nálunk sajtószabadság van-írja,mondja,hirdeti egy szűköcske érdekcsoport és a népesség valószínű többsége gondolkozás nélkül hitet ad ennek a szemérmetlen hazugságnak." Persze hogy sajtószabadság van,hogyha a felső hatalom csak annak engedi,hogy tollat ragadjon,aki kiállta a "próbát",aki be tudja fogni a száját.Nesze neked sajtószabadság,emberi jogok és miegymás. Itt élek,ahol senkinek sem jó az ami van,de arra,hogy tegyen valamit ellene,túlságosan is belekényelmesedett monoton,rutinszerű életébe. Ez az ország kómában fekszik,megtépázott szíve ugyan még pumpálja a vért,de az agyhalál beállta már történelem.

hiányzik...

Újabb hónap telt el elsöprő vihar nélkül. Kicsit megijedek ha vissza kell tekintenem. Jöttek,mentek az emberek az életemben. Csupán elenyésző számú az állandóság körülöttem.Minden furcsa és izgő-mozgó. Bár én szeretem ezt a nyüzsgést.Csak szeretnék valakit aki mellett megállna a világ. Teljesen kikapcsolni a külső ingerekre adott válaszreakcióimat és csak Vele foglalkozni. Hiányzik a minimális "ha Vele vagyok minden mindegy" érzés. Szeretnék szavak nélkül sétálni és azt sem tudni hol vagyok vagy hogy mennyit ütött épp az óra. Hiányoznak ezek a dolgok...régóta hiányoznak!

érzékek nélkül

Acél hideg szíve nem engedte sosem érezni. Rab volt saját testének jéghideg,érzéketlen,groteszk börtönében. Így élte életét,s nem is bánkódott. Hiszen sosem volt része szerelemben vagy szeretetben de még gyűlöletben sem.Olyan volt mint egy zsinórokon rángatott hús-vér marionettbaba,mibe a gyár nem szerelt lelket vagy szívet. Nem dúlt benne vad szenvedély de irigység sem környékezte ha boldog embereket látott valahol. Nem tudott hazudni,viszont azt sem érzékelte ha Neki hazudnak. Bár fájdalom mentes volt az élete nem lehetett boldog. Mindene megvolt s ugyanakkor semmije.

fuss

Sosem lesz a Tiéd amire teljes szívedből vágysz. Sosem kaphatod meg azt amiért görcsbe szorult gyomorral áhítozol. Kecsegtető remények vesznek körül melyeket egy szempillantás alatt nyel el a futóhomok. Kapaszkodnál beléjük de az életed mented inkább.Jogosan! Vak vágyak,mézédes szavak,hízelgő hazugságok. Mind elillan mint a hajnali nap legelső,gyönge sugara. S mint ahogy az égitest legszebb mivolta az,úgy látod Te is csodálatosnak a kimondott hazug szavakat. Bársonyos,puha álmokba burkolod magad,mert így jobb,mert így talán nem kell felkelned és szembenézned mindazzal a rémséggel ami felépítette köréd rideg ,ostromolhatatlan bástyáit. Inkább tovább áltatod magad,hogy ne fájjon annyira a valóság. A félelem tölti ki minden szabad perced,Te pedig menekülsz ahogy csak tudsz. Minden elől...bármi elől. Bárhová!Bármi áron!

Fuss!!

Gyűlölet

"Komolyan nem értem miért van, mindenki gyáva!
Én változtatnék, sajnos itt minden hiába!
Miért vész kárba próbálkozás próbálkozás hátán?
Ez most emberi butaság, vagy maga a sátán?
Vajon miért keresi mindenki mindenben a rosszat?
És ha van egy cseppnyi jóindulat, az is elposhad...
...Nekem az fáj már, az, amit látok,
Ahogyan éltek és másokkal bántok,
Nincs kéz mi segít, csak mi eltemet,
Gyűlöltök, mérgeztek, tovább így nem mehet!
Emberek megszületnek és halnak
Egyre többen vesznek, életet nem adnak
Miért, kérdem miért élünk?
Ha békében egymás mellett meg nem férünk..."

Riddler

senki vagy

"az emberek játszanak a szavakkal.
Úgy éppen,mint a gyermekek a játékkockákkal.
Csakhogy a szavak veszedelmesebbek,
mint a játékkockák."

Mond mit látsz , ha mélyen belenézel a szemembe? Látod azt amit én érzek? Látod tűnő éveim sziluettjét?Látod az elnyomott fájdalmam?Látod azt a némi tüzet ami még él bennem? Nem látsz semmit! Nem láthatsz semmit! Nem ismersz!Gyarló vagy mint a többi magát embernek nevező két lábon szaladgáló karikatúra! Azt hiszed Te más vagy? Tévedsz! Gyűlöllek!Miért? Mert Te is gyűlölöd magad! Ok.Okozat. Szánni való teremtmény az összes! Te is. Ne mosolyogj!Gondolkozz inkább! Ne essen nehezedre néha belemélyedni dolgokba.Minden felett elsiklasz,mert olyan felületes vagy hogy arra nem találok szavakat! Te nevezed magad embernek? Te? Nem vagy más,mint egy elhaló,megolajazatlan gépezet,melynek hússzínű zománc festéke régen lepattogzott. Viszont a legfőbb emberi vonás nem hiányzik belőled sem! Az álnok hazugságra való hajlam! Jövőd?Nincs!Múltad?Jelentéktelen.Jelened?El sem kezdődött. Kilátástalan,hogy bármit is elérj az életben. Bár pislákol egy szemafor jel.

halovány...

kivégzés

..." Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal"...

A bitó előtt álló halovány alak lélegzetét visszafojtva hullatta könnyeit. Fehér vállán leomló szőke haja szinte vakított a zsenge,kora tavaszi virágok mellett.Olyan védtelen volt és mérhetetlenül keserű. Keserűség fogta körbe lelkét,ami ugyan nem volt teljesen tiszta , viszont méltatlan e bánásmódhoz. Csupán néhány szó kavargott elméjében , melyek végig kísérték már hónapok óta, s szabadulni nem tudott tőlük.Gyűlölte,hogy minden percét a gondolatok elhessegetésével kell töltenie... Valójában mindenből elege volt,csak szabadulni akart terhei alól. Lágy szellő érintette meg selymes haját és Őt egy pillanat alatt kirázta a hideg. Késő délután volt a nap még ragyogott valamelyest. Felemelte fejét,kivégzője szemébe nézett mélyen de nem gyűlölettel! Majd végig mérte s torkán nehezen kicsikart édes hangján halk köszönömöt suttogott a marcona embernek. A másodperc töredéke múlva már egy másik világban ragyogta be mosolya a vidéket. S ahogy a lágy tavaszi nap alábukott a horizonton úgy hunyt ki az élet szikrája gyönyörű kék szeméből is.

I hate this day!

mi?

Érezni? minek? Látni? kit? Sírni? miért? Beszélni? kinek? jelentéktelen...ócska...semmit mondó...felesleges...gyötrő...hiábavaló... minek létezünk valójában?az életünk csupán helyközi megálló,egy véget nem érő alagútban vagyunk ,csak magunkban bízhatunk és a néha felszálló utasok nem barátok! kegyencek vagyunk kiknek bizonyítani kell rátermettségüket...

Nem akarok bizonyítani!!

a második otthon

ohh holnap ismételten Eger ^^ jónak ígérkezik a kiruccanás. remélem a végkifejlet is ezt fogja tanúsítani. fú de korán kelünk majd Luval azt a mindenit :D noh de remélem nem leszünk zombik mire megérkezünk...bár másnap helloween szóval lehet nem is lenne hátrány ;D


és kedves Bonítám lelki nyugalma érdekében a bejegyzés felkiáltómentes! (eddig (6) vöhöö)

út...

"Séta az élet, semmi más,

Nincs érkezés, csak indulás!"

Régi álmát valóra váltva nekivágott az útnak. Nem tudta kik és mik várják,de úgy érezte most már tényleg mennie kell! Kint esett az eső...óriási cseppekben hullott a földre. De Ő csak egy kabátot és egy fekete sapkát vett fel védelem képpen. A sapkát egy régi,elfeledett alaktól kapta. Egy lánytól aki nagyon szerette és mindenét oda adta volna érte. De már régen elfeledte arcát és alakja is a ködbe veszett. Elmélázott ugyan honnan van a fejfedő,de indulnia kellett így hát nem gondolkodott tovább. Az ajtót gondosan bezárta maga mögött és csak ment! Nem gyorsan...a szél éppen hogy meglebegtette szőke haját ami kikandikált sapkája alól. Szeretett sétálni mindig is,de most kicsit félt ,mit hozhat az út számára. Visszatalál oda ahonnan jött,vagy egy teljesen új ösvény tárul elé?! Érzi merre kellene mennie,de közel sem biztos,hogy végig is tud rajta menni. Várják a végén!Régóta várják!Csak jusson végre oda...

üres

...._-__-__-_-__-_......... szívzörej

...

Sosem volt szükségem a hazug illúziókra,mikkel szolgálhattak volna. Sosem akartam álltatni magam azzal a rózsaszínű álommal,mit szemeim elé tárhattak volna! Inkább a rideg valóságot választom paplanul és rémképeket hallucinálva alszom el minden éjjel! Nincs szükségem fátyolra,mi eltakarja az igazat. Ha kell becsapom én magam,felesleges a segítség. Ha akarom álmodom a csodát,bár átélni jobb lenne. Megfogom a hangokat s hallom az érintést. Úgy élek,mint senki más... Meg se próbálj követni!

emlékek

Egyedül volt...teljesen egyedül!
Cigarettáit sorra gyújtotta...alig égett el jött egy másik és ez így ment egész éjjel.
Sok ideje volt gondolkodni,több is mint szerette volna...szinte az egész életét végig vetítette már.
Néha mosoly ült ki fakó arcára néha pedig könnycseppek csillantak meg szeme sarkában.
Szerette az emlékeit legalábbis a többségét!
Volt egy doboz is amibe gyűjtötte a tárgyi ereklyéket.Szépen sorba rendezte őket és időnként Végig nézegette azokat.
És amikor ezt tette furcsa bizsergést érzett,a hideg kirázta és némelyiktől még a sírás is kerülgette.Ezen az éjen is így történt.
Elővette a barna cipős dobozt és a régmúlt szárnyra kapva röppent ki a szobába!
Betöltötte az eddig üresnek látott teret és mindenhol megelevenedni látszottak azok a csodás pillanatok,miket elzárva tartott,féltve őket a külvilág piszkától.
Újra a furcsa bizsergés, a hidegrázás,mindene vacogott,akár egy hideg téli estén.
Azok az illatok,azok az emberek,mindent látott maga előtt!
Egy igazi csoda elevenedett meg benne.
Egy ideig nézte majd vissza pakolt mindent a helyére és újra visszazárta emlékeit a papírdobozba.
Cigaretta tárcája a komódon hevert...kinyitotta elővette kedvenc cigarettáját megszagolta s elégedetten tette szájába a blázt...az öngyújtó halkan életre kelt s mély sistergéssel újabb cigaretta égett!...most már nem volt egyedül.Emlékeivel karöltve távozott újabb csodákat gyűjteni elméjébe és talán a dobozba is...

végkimerülés?!

Gondolkodni,mindig csak gondolkodni...fáradok!
A kimerülés jár édes násztáncot elhaló elmémmel.
Csak némi szemafor jel parázslik a messzeségben s én egyre hátrálok még attól is.
Az őrület vékony mezsgyéjén a józan gondolatnak helye nincs!
Kegyvesztett alakként s bódultan,mint ki részeg próbálom csekély életerőmet a felszínre hozni.
Teljes kimerülés!Végső látomások,homályos alakok és képszerű foszlányok!
Csak ez amit látni vélek vagy akarok.
Minden újabb speratív ösztönöm saját kivont kardjába dőlve leli mézédes halálát...
Hol a remény csillan,hol mindent pusztulás vesz körül.
Váltakozó érzelmi löketek,reménytelen ragyogás a szememben!
Túl erőteljes impulzusok vesznek körbe,amikben értelmet igazából nem látok.
Elvesztettem a kontrolt magam és a külvilág felett is...
Látens rémképek próbálnak még mélyebbre üldözni.
A harcom magammal,az érzéseimmel és a múltammal még nem ért véget!

Utolsó stádium....van tovább?!

mellettem

Hűvös nyári éjszaka volt, a szél táncolt a fák koronáján. A táj rezzenéstelenül tűrte,ahogy a hideg hasít végig mindenen.
Én pedig ültem az ajtó előtt és csak azt kívántam bár hullanának a csillagok.
Gyermeki reményeim szerint kívánhatok és teljesül is. Egyetlen dolgot kívántam volna ott legszívesebben! Őt! Hogy mellettem legyen és valakivel megosszam azt a leírhatatlan szépséget amit szavakba önteni lehetetlen!
Szerettem volna látni az arcát ahogy ámul a csoda láttán!Néztem volna ahogy mosoly csillan arcán.
De pár perc múlva borzongatóvá változott az idilli harmónia.
Az ég beborult,villámlani kezdett majd hangos mennydörgést követően eleredt az eső!
Mintha valami égi jel lett volna!Mintha valami nem akarná,hogy még csak gondoljak is erre...
Féltem,nagyon féltem...és megint csak Őt kívántam magam mellé...
De ismételten egyedül voltam...magányosabban mint valaha.

Talán egyszer teljesül féltett kívánságom és talán egyszer ott lesz és megvéd ha baj van vagy ha félek!

egri hétvége

Érdekes hétvége áll a hátam mögött. Ha a történet legelejére tekintünk vissza majdnem egy hónapot kell utazni az időben visszafele. Amikor is eldöntöttük Luval hogy ezt a hétvégét ismételten kedvenc városunk utcáit róva fogjuk eldönteni imádott barátaink társaságában. Lebeszéltem a kocsit is amivel megyünk de még 20% esély volt még arra hogy nem aktuális de bíztunk benne hogy ez csekély mennyiség a 80hoz képest :D Az alvóhely nagyon de nagyon nem akart összejönni...de úgy voltunk vele hogy majd megoldódik.. Minden akadályt legyőzünk mi ketten! :D Nos abból volt bőven. Az utolsó pillanatban kiderült hogy nem lesz kocsi...gyors átszervezések hada... péntek 14 47 vonatállomás indulunk Pestre,onnan Gödöllő majd autóval Eger^^ Minden szép és jó Nyugatitól lesz még egy óránk átsétálni Keletibe elérni a vonatot.Elméletben a terv ütős :D Szóval a gyakorlatba való átültetés hibázott pindurit:D megérkeztünk a Keletibe és 5 millió ember állt sorban a pénztárnál...xD Izgulunk izgulunk...5 percünk van elérni a vonatot ami a pályaudvar másik feléről indul... mikor a jegy a kezünkben kerek 1 percünk volt felszállni:D A történet a következő: Luval egymásra nézünk és elkezdünk izomból futni cikázva a tömegen keresztül:D odaérünk a vonat pont indul..-.-' Na de megállt szerencsére és felpattantunk. Éljen tehát sikerült a terv! A vonaton erősen elgondolkodtunk hogy a következő manőver az lesz h ki fog fogyni a benzin majd a kocsiból... Megérkeztünk Gödöllőre Bandi és Netti már ott vártak^^ Indulááááás. Negyed óra múlva Bandi bejelenti hogy ha nem találunk benzinkutat nagy bajban leszünk...(lottóznunk kéne..xD) De a helyzet megmenekült a következő MOLnál:D Az autópályán kisebb szívinfarktust előidéző helyzetek...de ne menjünk bele :D Eger határát átlépve Luji felsóhajtott hogy megérkeztünk nagy baj nem lehet már... persze gondolta Ő ! Balázsékhoz tartva majdnem frontális ütközés...na de túléltünk nem lett semmi baj:D A buli jó volt bár kicsit langyi:D Jó volt találkozni mindenkivel^^ Téveszmén most nem zúztam de lehet jobban jártam és megúsztam a foltokat is. Az alvás az így elmaradt...kicsit készek voltunk de nah...reggel megismerkedtünk Gergellyel és Gergővel xD Velük töltöttük az egész napot és nagyon mókás társaság voltunk! elneveztek minket Blablának és Nanának :D A történethez hozzátartozik az az apró szösszenet hogy ágyat testközelből nem láttunk már 40 valamennyi órája xD De nekünk mit sem számítanak az ilyen apróságok.a szombat estét
Egrixben töltöttük,olyan szokványos este volt:D De legalább olyan emberekkel akiket szeretünk^^ Luji szemei és persze az enyémek sem akartak nyitva maradni...:D De Balázs,imádott Balázsunk azt mondta hogy aludhatunk Nála*-* Hát így történt hogy Luji 45 és az én 43 alvás nélkül töltött óránk után
végre nyugovóra térhettünk:D Azt hittük ezután már nem történhet semmi baj...igen hittük csak -.-' A telefon ébresztöjének beállítása megtörtént csak Luji figyelmen kívül hagyta,
hogy a hétvége ki van kapcsolva x'D Reggel Balázs ébresztett minket azzal hogy már elmúlt 7 óra:D
A vicc csak az hogy fél 8kor indul a buszunk haza és a város másik felén vagyunk...
az összes szitkozódást visszatartottam^^ (csodálkoztam is hogy ment xD) Noh de ez van nem érjük már el azt a buszt de nekem haza kell érnem... Kiagyaltam hogy felmegyünk Pestre busszal onnan meg kecsóra.
a hétvége során ez a terv valósult meg gebasz nélkül:D És haza is értünk fél 1re^^ Biztosan kihagytam jó sok dolgot de az már egy másik történet:D

a legeslegjobb barátom^^

- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.

Most kicsit...

Most kicsit elbújnék...kicsit megsemmisülnék...kicsit kilépnék e árnyvilágból! Most csak ülnék...ülnék egy tó parton...ülnék és nézném a vizet... Most érezni szeretném hogy teljesen egyedül vagyok! Most nem számít semmi...nem érdekel senki! Most teljesen elegem van... Most csak lenni de nem érezni semmi emberit!! Most csak ezt kívánom! Most,de biztos nem állandóan!

utazásom

Ahogy a megviselt épületek és kedvetlen emberek mellett suhan el a busz,úgy törnek fel az elfeledettnek vélt,nosztalgikus képsorok. Az emlékeim oly élesek és részletesek,mintha 500szoros nagyításban nézném őket. A döbbenet a fájdalom és a furcsán jó érzés jár keringőt egymással. Persze sokszor nosztalgiázom,de most nem a szokásos "baráti társaságos sztorizás" megy. Egyedül ülök a buszon...valójában tele van útitársakkal,de senkit sem ismerek Szokatlan karikatúrák ülnek a járművön...az összes arcán egy-egy történet.Érdekes bár búskomor történetek... Szürke az ég!Nem szeretném hogy essen... Ahogy a busz halad régen látott épületeket fedezek fel. Majd balkanyar és minden idegen...itt még sosem jártam.Sárga épületek sokasága,apró ablakokkal melyekből hiányzik az üveg!Néhol szilánkok lepik el a földet.A vakolat sok helyütt lepergett,sőt jól kivehető a házak tégla alapja.Itt minden épület sárga!nyomasztóan sárga! Kicsit ijesztő számomra ez a környék de szerencsére gyorsan elhagyjuk a laktanyákat! Ahogy kikanyarodunk az elhagyatottnak tetsző területről a civilizáció bódító látványa ütközik meg a "sárga épületes magánytanyában" szembetűnő több tíz éves leépüléssel. Ide azért még vissza szeretnék térni!Az ott tapasztalt vizuális hatások nagyon pulzálóak! A járművem lassan a végállomásra ér! Leszállok és tovább kutatom azt a semmit amit egész életemben hajszolni fogok!

semmit sem értek már

Belefáradtam...kiégtem...belefásultam! Elegem van a futkosásból,az állandó szerelem hajkurászásból... Ha jön valaki az ugyanolyan gyorsan el is hagyja a horizontot,mit ahogy megérkezett! Egy valakit szerettem teljes szívemből...de mára Ő is bebizonyította hogy érdemtelen volt rá! Szeretném azt hinni hogy az emberi faj az evolúció csúcsa...a tökéletes teremtmény... De még csak hinni sem tudom ezt nem hogy így gondolni! Gyűlölök ember lenni és szégyenlem magam amiatt hogy annak születtem. Könnyebb lenne valami állatként róni a messzeséget,a zöld réteket és csodás erdőket! Fesztelenül talán boldogan! Nem kellene minden nap csatát vívni az elmémben futkosó gondolatokkal... Szeretnék boldog lenni,mint mindenki más...

Elsüllyedt

A valóság,mint hosszú,kemény éveken át tűzben edzett vaskarom,
ridegen hatol a szívébe.
Érzi a mélyen belefúródó idegen test hideg lüktetését!
A magány hűvös börtönbe zárta...már több ezer éve sínylődik tiszta tündér lelke!
Az időtlen csend megvetéssel tekint be rá a szabadból
és széles vigyorral száján kukucskál a börtön ablakán...
Könnyei mardossák arcát!Mély medret kapartak maguknak a bársonyos és szép bőrbe...
Tükörbe nézve már régen nem az a tekintet áll szembe vele mint azelőtt!
Szemei egyé váltak a zord magányéval és a hűvös némasággal.
Szabadulással már nem kínlódik...belenyugodott abba mi a sorsa...
Álmodni szeretné az életét...nyugodt álmok mezején akarja viszont látni megdermedt szívét!
Messze a valóság rémisztő börtönétől...csak lehunyná szemét és valahol máshol ébredne...
valahol ahol nem a magány köszön vissza az ajtón belépvén...
valahol ahol nem kemény kőpadlón kellene feküdnie!
Élete romjain fekszik s nincs ki visszarángassa az életbe!!

Nincs is miért élnie úgy véli...nincs aki felolvasztaná szívét.
Nincs ki elméjét ismét kitisztítaná...
Semmi ami a való élethez kötné...egyedül van mint egy tengeren elsüllyedt kincses hajó mit a sós víz marcangol évszázadok óta...
Belseje tele van ugyan a régen elfeledett rakománnyal de senki nem olyan bátor és vakmerő hogy a felszínre hozza azt...
Ő is némaságba s magányba burkolódzik...
Talán így menekül meg sorsa elől végleg!