2009. szeptember 29., kedd

végkimerülés?!

Gondolkodni,mindig csak gondolkodni...fáradok!
A kimerülés jár édes násztáncot elhaló elmémmel.
Csak némi szemafor jel parázslik a messzeségben s én egyre hátrálok még attól is.
Az őrület vékony mezsgyéjén a józan gondolatnak helye nincs!
Kegyvesztett alakként s bódultan,mint ki részeg próbálom csekély életerőmet a felszínre hozni.
Teljes kimerülés!Végső látomások,homályos alakok és képszerű foszlányok!
Csak ez amit látni vélek vagy akarok.

Minden újabb speratív ösztönöm saját kivont kardjába dőlve leli mézédes halálát...
Hol a remény csillan,hol mindent pusztulás vesz körül.
Váltakozó érzelmi löketek,reménytelen ragyogás a szememben!
Túl erőteljes impulzusok vesznek körbe,amikben értelmet igazából nem látok.
Elvesztettem a kontrolt magam és a külvilág felett is...
Látens rémképek próbálnak még mélyebbre üldözni.
A harcom magammal,az érzéseimmel és a múltammal még nem ért véget!


Utolsó stádium....van tovább?!





2009. szeptember 24., csütörtök

mellettem



Hűvös nyári éjszaka volt, a szél táncolt a fák koronáján. A táj rezzenéstelenül tűrte,ahogy a hideg hasít végig mindenen.
Én pedig ültem az ajtó előtt és csak azt kívántam bár hullanának a csillagok.
Gyermeki reményeim szerint kívánhatok és teljesül is. Egyetlen dolgot kívántam volna ott legszívesebben! Őt! Hogy mellettem legyen és valakivel megosszam azt a leírhatatlan szépséget amit szavakba önteni lehetetlen!
Szerettem volna látni az arcát ahogy ámul a csoda láttán!Néztem volna ahogy mosoly csillan arcán.
De pár perc múlva borzongatóvá változott az idilli harmónia.
Az ég beborult,villámlani kezdett majd hangos mennydörgést követően eleredt az eső!
Mintha valami égi jel lett volna!Mintha valami nem akarná,hogy még csak gondoljak is erre...

Féltem,nagyon féltem...és megint csak Őt kívántam magam mellé...
De ismételten egyedül voltam...magányosabban mint valaha.
Talán egyszer teljesül féltett kívánságom és talán egyszer ott lesz és megvéd ha baj van vagy ha félek!



2009. szeptember 22., kedd

egri hétvége






Érdekes hétvége áll a hátam mögött.
Ha a történet legelejére tekintünk vissza majdnem egy hónapot kell utazni az időben visszafele. Amikor is eldöntöttük Luval hogy ezt a hétvégét ismételten kedvenc városunk utcáit róva fogjuk eldönteni imádott barátaink társaságában. Lebeszéltem a kocsit is amivel megyünk de még 20% esély volt még arra hogy nem aktuális de bíztunk benne hogy ez csekély mennyiség a 80hoz képest :D Az alvóhely nagyon de nagyon nem akart összejönni...de úgy voltunk vele hogy majd megoldódik.. Minden akadályt legyőzünk mi ketten! :D Nos abból volt bőven. Az utolsó pillanatban kiderült hogy nem lesz kocsi...gyors átszervezések hada... péntek 14 47 vonatállomás indulunk Pestre,onnan Gödöllő majd autóval Eger^^ Minden szép és jó Nyugatitól lesz még egy óránk átsétálni Keletibe elérni a vonatot.Elméletben a terv ütős :D Szóval a gyakorlatba való átültetés hibázott pindurit:D megérkeztünk a Keletibe és 5 millió ember állt sorban a pénztárnál...xD Izgulunk izgulunk...5 percünk van elérni a vonatot ami a pályaudvar másik feléről indul... mikor a jegy a kezünkben kerek 1 percünk volt felszállni:D A történet a következő: Luval egymásra nézünk és elkezdünk izomból futni cikázva a tömegen keresztül:D odaérünk a vonat pont indul..-.-' Na de megállt szerencsére és felpattantunk. Éljen tehát sikerült a terv! A vonaton erősen elgondolkodtunk hogy a következő manőver az lesz h ki fog fogyni a benzin majd a kocsiból... Megérkeztünk Gödöllőre Bandi és Netti már ott vártak^^ Indulááááás. Negyed óra múlva Bandi bejelenti hogy ha nem találunk benzinkutat nagy bajban leszünk...(lottóznunk kéne..xD) De a helyzet megmenekült a következő MOLnál:D Az autópályán kisebb szívinfarktust előidéző helyzetek...de ne menjünk bele :D Eger határát átlépve Luji felsóhajtott hogy megérkeztünk nagy baj nem lehet már... persze gondolta Ő ! Balázsékhoz tartva majdnem frontális ütközés...na de túléltünk nem lett semmi baj:D A buli jó volt bár kicsit langyi:D Jó volt találkozni mindenkivel^^ Téveszmén most nem zúztam de lehet jobban jártam és megúsztam a foltokat is. Az alvás az így elmaradt...kicsit készek voltunk de nah...reggel megismerkedtünk Gergellyel és Gergővel xD Velük töltöttük az egész napot és nagyon mókás társaság voltunk! elneveztek minket Blablának és Nanának :D A történethez hozzátartozik az az apró szösszenet hogy ágyat testközelből nem láttunk már 40 valamennyi órája xD De nekünk mit sem számítanak az ilyen apróságok.a szombat estét
Egrixben töltöttük,olyan szokványos este volt:D De legalább olyan emberekkel akiket szeretünk^^ Luji szemei és persze az enyémek sem akartak nyitva maradni...:D De Balázs,imádott Balázsunk azt mondta hogy aludhatunk Nála*-* Hát így történt hogy Luji 45 és az én 43 alvás nélkül töltött óránk után
végre nyugovóra térhettünk:D Azt hittük ezután már nem történhet semmi baj...igen hittük csak -.-' A telefon ébresztöjének beállítása megtörtént csak Luji figyelmen kívül hagyta,
hogy a hétvége ki van kapcsolva x'D Reggel Balázs ébresztett minket azzal hogy már elmúlt 7 óra:D
A vicc csak az hogy fél 8kor indul a buszunk haza és a város másik felén vagyunk...
az összes szitkozódást visszatartottam^^ (csodálkoztam is hogy ment xD) Noh de ez van nem érjük már el azt a buszt de nekem haza kell érnem... Kiagyaltam hogy felmegyünk Pestre busszal onnan meg kecsóra.
a hétvége során ez a terv valósult meg gebasz nélkül:D És haza is értünk fél 1re^^ Biztosan kihagytam jó sok dolgot de az már egy másik történet:D

2009. szeptember 17., csütörtök

a legeslegjobb barátom^^

- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.



2009. szeptember 16., szerda

Most kicsit...


Most kicsit elbújnék...kicsit megsemmisülnék...kicsit kilépnék e árnyvilágból! Most csak ülnék...ülnék egy tó parton...ülnék és nézném a vizet... Most érezni szeretném hogy teljesen egyedül vagyok! Most nem számít semmi...nem érdekel senki! Most teljesen elegem van... Most csak lenni de nem érezni semmi emberit!! Most csak ezt kívánom! Most,de biztos nem állandóan!

2009. szeptember 14., hétfő

utazásom

Ahogy a megviselt épületek és kedvetlen emberek mellett suhan el a busz,úgy törnek fel az elfeledettnek vélt,nosztalgikus képsorok. Az emlékeim oly élesek és részletesek,mintha 500szoros nagyításban nézném őket. A döbbenet a fájdalom és a furcsán jó érzés jár keringőt egymással. Persze sokszor nosztalgiázom,de most nem a szokásos "baráti társaságos sztorizás" megy. Egyedül ülök a buszon...valójában tele van útitársakkal,de senkit sem ismerek Szokatlan karikatúrák ülnek a járművön...az összes arcán egy-egy történet.Érdekes bár búskomor történetek... Szürke az ég!Nem szeretném hogy essen... Ahogy a busz halad régen látott épületeket fedezek fel. Majd balkanyar és minden idegen...itt még sosem jártam.Sárga épületek sokasága,apró ablakokkal melyekből hiányzik az üveg!Néhol szilánkok lepik el a földet.A vakolat sok helyütt lepergett,sőt jól kivehető a házak tégla alapja.Itt minden épület sárga!nyomasztóan sárga! Kicsit ijesztő számomra ez a környék de szerencsére gyorsan elhagyjuk a laktanyákat! Ahogy kikanyarodunk az elhagyatottnak tetsző területről a civilizáció bódító látványa ütközik meg a "sárga épületes magánytanyában" szembetűnő több tíz éves leépüléssel. Ide azért még vissza szeretnék térni!Az ott tapasztalt vizuális hatások nagyon pulzálóak! A járművem lassan a végállomásra ér! Leszállok és tovább kutatom azt a semmit amit egész életemben hajszolni fogok!







2009. szeptember 13., vasárnap

semmit sem értek már

Belefáradtam...kiégtem...belefásultam! Elegem van a futkosásból,az állandó szerelem hajkurászásból... Ha jön valaki az ugyanolyan gyorsan el is hagyja a horizontot,mit ahogy megérkezett! Egy valakit szerettem teljes szívemből...de mára Ő is bebizonyította hogy érdemtelen volt rá! Szeretném azt hinni hogy az emberi faj az evolúció csúcsa...a tökéletes teremtmény... De még csak hinni sem tudom ezt nem hogy így gondolni! Gyűlölök ember lenni és szégyenlem magam amiatt hogy annak születtem. Könnyebb lenne valami állatként róni a messzeséget,a zöld réteket és csodás erdőket! Fesztelenül talán boldogan! Nem kellene minden nap csatát vívni az elmémben futkosó gondolatokkal... Szeretnék boldog lenni,mint mindenki más...

Elsüllyedt

A valóság,mint hosszú,kemény éveken át tűzben edzett vaskarom,
ridegen hatol a szívébe.
Érzi a mélyen belefúródó idegen test hideg lüktetését!
A magány hűvös börtönbe zárta...már több ezer éve sínylődik tiszta tündér lelke!
Az időtlen csend megvetéssel tekint be rá a szabadból
és széles vigyorral száján kukucskál a börtön ablakán...
Könnyei mardossák arcát!Mély medret kapartak maguknak a bársonyos és szép bőrbe...
Tükörbe nézve már régen nem az a tekintet áll szembe vele mint azelőtt!
Szemei egyé váltak a zord magányéval és a hűvös némasággal.
Szabadulással már nem kínlódik...belenyugodott abba mi a sorsa...
Álmodni szeretné az életét...nyugodt álmok mezején akarja viszont látni megdermedt szívét!
Messze a valóság rémisztő börtönétől...csak lehunyná szemét és valahol máshol ébredne...

valahol ahol nem a magány köszön vissza az ajtón belépvén...

valahol ahol nem kemény kőpadlón kellene feküdnie!
Élete romjain fekszik s nincs ki visszarángassa az életbe!!

Nincs is miért élnie úgy véli...nincs aki felolvasztaná szívét.
Nincs ki elméjét ismét kitisztítaná...
Semmi ami a való élethez kötné...egyedül van mint egy tengeren elsüllyedt kincses hajó mit a sós víz marcangol évszázadok óta...

Belseje tele van ugyan a régen elfeledett rakománnyal de senki nem olyan bátor és vakmerő hogy a felszínre hozza azt...
Ő is némaságba s magányba burkolódzik...
Talán így menekül meg sorsa elől végleg!