2010. december 13., hétfő

képmutatás.hazugságok.selejtes"szerelmek".ezek vagytok.


Élvezitek a selyemleplet,mely eltakarja igazi valótok.Eljátsszátok a szerepet,melyet magatokra szabtok,szánalmas árnyak vagytok mind.Hazug szavakkal áltattok mindenkit,s tetetitek a vágyat,szerelmet,szépséget.Sosem lesz részetek igaz életben,a festék hamarosan lepereg az álarcotokról s akkor nem lesz már mi mögött rejtegetni dögszagú pofátok,mit úgy marcangolna a halál.Akkor puszta,mezítelen testetek lesz a páncél azokkal szemben,kiket elcsábított negédes hízelgésetek.Akkor már nem kell játszani a gyengét és védtelent,hiszen valóban azok lesztek.Ti,kik hátsófeletek mutatjátok barátoknak,"szerelmeknek". Játszatok csak.Ez nem a vége.

2010. december 6., hétfő

szeretem


Fájt,nem sokáig de égetett ez a borzongató,hasogató fájdalom,a szívem megszakadt...megint. Láttam ahogy itt hagyott,hagytam elmenni,nem tartottam vissza.Görcsbe szorult a gyomrom minden egyes beszélgetés során,nem szavai miatt,hanem mert tudtam,hogy Ő meg én már nem mi vagyunk...álmatlan éjszakákon csak Ő járt a fejemben és óhatatlanul csordult a könnyem.Nem tudtam elhinni ezt az egészet,valahol éreztem,hogy nem ez a vége,de nem mertem reményekkel áltatni magam. Aztán minden a régi kezdett lenni és volt okom a boldogságra.Miatta!Hevesebben ver a szívem,mint valaha.Láttam ahogy sétál felém,átölel és megcsókol.Sírni tudtam volna attól az érzéstől,ebben a pillanatban is sírni tudnék ha eszembe jut.Ő meg én megint mi vagyunk és rettentően hiányzott és hiányzik most is ha nincs velem.

2010. november 5., péntek

idézet.



"-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Mért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult.Néha hiányzol, nem bírom ha nem vagy velem.Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád.Néha ellöklek mert félek.Megijedek tőled, pedig nem bántasz.Néha futnék veled akármeddig, akárhova csakhogy együtt lehessünk.Néha úgy érzem nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat.Lehet hogy nem tudom megtenni.A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem.Csak elsétálok.Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán.Pedig lehet olyat tettél amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon.Lehetne egyszerű, de nem…ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem."

2010. október 23., szombat

üres


"Egyoldalú tézisek, üres frázisok, lopott ideálok, merev rendszerek."

Nincsenek.Nincsenek érzelmek,meghaltak most.Kiölték a maradékát is a múlt hozadékának.Már sírni sem tud,csak flegmán húzza félre száját,mosolyt imitálva.Érezte,hogy már semmi sincs rendben,de próbálta elnyomni a hangot fejében.Mérhetetlen üresség,mi belé költözött s fejét lehajtva szövi néma,ragacsos undorát.Oly gyorsan nyeli el a hideg sötétség,hogy fuldoklásra sincs ideje.Némán fogadja el,hogy a rideg szörnyek pofátlanul tépték cafatjaira szívét,s hagyták egyre csak magára vérző sebekkel.Ettől lett mára mindenek felett erős és Ő is olyan hideg s érzéketlen,mint lidércei.
Kósza látomások,hallucinációk kísérik még útján,de lassan minden maradék emberi érzést kiöl magából,önszántából,védekezésként.

2010. szeptember 19., vasárnap

end.

"Nézz rám, fogd meg a kezem, Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem."


Szomorú és esős nap volt,mikor Drew kidörzsölte az álmot a szeméből mégis vidáman pattant fel az ágyból.Készülnie kell,hiszen ma jön William és újra magához szoríthatja szerelmét.Az idő ellenére szórakozottan kapta fel bordó esernyőjét és elindult.A pályaudvaron várakozva befutott William busza s a lány élesen fürkészte a férfit.A meglepetés nagy volt hiszen mikor pár másodpercre nem figyelte a leszálló utasokat a fiú mögé lopakodott s így köszöntötte.Drew megcsókolta majd a nyakába borult,nem sejtett még semmit.Sétá
lni kezdtek,de furcsa érzés kerítette hatalmába a lányt...majd beszélgetni kezdtek.A mondatok csak úgy süvítettek fejébe és észrevétlenül gurult az első könnycsepp végig a lány arcán.Pár óráig ücsörögtek és beszélgettek,semmi jele nem volt,hogy Ők már nem egy pár,bár a lány folyamatosan zokogott kisebb szünetekkel.Egyikőjük sem zárta le teljesen a kettőjük közötti kapcsolatot.Mégis olyan szomorú és keserű volt minden egyes csók és ölelés,másrészt pedig olyan természetes és csodás.Búcsúzóul egymás nyakába borulva szorították a másikat s William egy utolsó 'szeretleket' suttogott Drew fülébe,s a lány könnycseppjében halovány remény csillant meg.




2010. augusztus 10., kedd

.





A lány aléltan hullott a földre s bizsergés járta át egész testét. Meztelen válláról könnyedén hullott a földre rövid haja.Szeme csillogott s mámortól ittasan pislákolt a félhomály csábosan simogató,halvány fényében.Csodás volt minden pillanat mit eltölthetett vele,ilyen csoda ritkán adatik meg az életben,tudta ha csak pár percig is tart minden,akkor is megéri kimondani a tiltott szót,a szót,mit életében oly kevés férfinak mondott,hogy azt egy kezén meg tudja számlálni.Halkan dohogott a krémszínű szőnyeg közepén s épp mikor kinyitotta hatalmas szemeit fölé hajolt a szerelem,pislogott kettőt s megcsókolta. Minden egyes pillanat amit vele tölthet,minden perc,mikor foghatja a kezét,minden pillantás,mit rá vethet,minden szó,mit Neki mondhat,csak érzéseit erősítik.Ha ez csak egy gyönyörű álom,sosem akar felébredni,de ha ez a valóság,nem akar aludni,hiszen így lerövidül az idő mit Vele tölthet...

2010. május 12., szerda

.


"Azt keresed, amit e földön nem lehet megtalálni! Csakhogy én megtaláltam őt, éreztem a szívét, nagy lelkét, melynek jelenlétében többnek tűntem fel magam előtt, mint amennyi voltam, mert mindaz voltam, ami csak lehettem."

2010. április 12., hétfő

ezvan..sprite

örülhet az etnikum,királyuk és csatlósai diadalittasan bevonultak a parlamentbe .__.
persze ott csücsül a karzaton a mi kis neofasiszta pártunk is *-*...meg a vörösök is,bár már nem övék a hatalom...és ki ne hagyjuk a Lógó Magyar Pöcs pártot sem...
hát Magyarország^^ dinamikus,lendületes politikát max akkor látnánk,ha akrobaták ugrálnának az ülésteremben :DD
meneküljön innen aki csak tud...

"hogy az ország virágzó legyen az elkövetkező években is"/FIDESZ/
felhívnám az is szócskára a figyelmet...végül is Mátyás uralkodása idején volt ez a ország virágzó is... :'DD

2010. április 5., hétfő

...



"S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már."


Egész nap párnáiba temetkezve zokog besötétített szobájában.Az ablak nyitva és mérhetetlenül idegesíti a madarak csivitelése,holott szereti a tavasz hírnökeinek énekét...de most nem,most dühöt érez,dühöt,mert még ezek a végtelenül egyszerű teremtmények is boldogan repdesnek ágról ágra.Ő pedig csak sír és nem tudja abbahagyni.Bármire gondol is könny szökik a szemébe és nem tudja a szomorúságát semmilyen módon leplezni,képtelen fapofával mások elé állni.Olyan görcsösen szeretne mosolyogni hogy emiatt is csak a sírás kerülgeti.Szüksége van erre?...nincs,de mit tehetne?!

2010. március 16., kedd

altgrhárom

"Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád."


Fogni a kezét,miközben céltalanul kóborlunk a városban.Csak Rá nézni,mikor megállunk és szavak nélkül mosolyogni.Oly biztonságban érezni magam,mint még soha.Némán feküdni mellette,miközben elégedett sóhaj hagyja el ajkaim börtönét.Csak létezni és boldognak lenni...Vele!

2010. március 12., péntek

Szlovákia 2006


Felelevenedett...felelevenedett néhány kopott,megsárgult,mélyen tudatomba zárt múltbéli kép.Arcomon mosoly görbül,halovány,elmélázó mosoly.Keresve sem találtam volna jobb pillanatot az emlékképek újraélésére.S mik e titkos emlékek? Bár semmi titok nincsen bennük.Oly elragadó momentumok életemben,melyekre korom előre haladtával is felüdülés visszagondolni. Vonatoztunk...ott volt az öcsém,nevettünk,néztük a tájat.Sok átszállás,feledhetetlen gyomorgörcsök,vajon jó vonaton ülünk e és eljutunk e a célunkhoz.Mikor megérkeztünk épp hogy lepattantam a járműről rohantak felénk rég nem látott barátaim.Séta még a városban majd irány a határátkelőhely. Zuhogó eső,sikertelen stoppolás,de a határátlépés megtörtént.Majd újabb város irányába próbáltunk autót fogni,ami az eső elálltával persze sikerült is. Bőrig ázva és fáradtan érkeztünk meg a célba,de végre ott voltunk. Hihetetlen másfél hét következett,csupa szép emléket hagyva bennünk. Olyan felemelő visszapörgetni az időt és a képsorokat,mintha csak a múlt nyáron történt volna.Hiányzik néha az akkori "minden mindegy" felfogás,a vakmerőség és az a mentalitás,mivel akkoriban rendelkeztem.Hová tűnt az akkori énem?Talán bennem van még csak felszínre kellene csalni,bár lehet,hogy felesleges a múltat bolygatni,hiszen akkor megéltem mindent,amit egy tinédzser kívánhat.


2010. március 9., kedd

soha


Érthetetlen beszédű,furcsa,kivehetetlen alakú árnyak vették körül a szoba rejtett szegletében kuporgó lényt.Egyre csak egyetlen egy gondolatot sulykoltak elméjébe... Az egyetlen gondolatot amit feldolgozni s elfogadni életében sosem tudott!!De nyomasztóan hatott rá minden egyes szó... A szekvens árny erőszakosan próbálta a valóságba rángatni, és a megfelelő döntéshozására sarkallni... De Ő folyton bizonygatta magában mindennek az ellenkezőjét! Bizonygatta hogy igenis megérdemlik a második esélyt azok akik ilyen óriási fájdalmat képesek Neki okozni... Megakart bocsátani mindenkinek aki valaha is bántotta bármivel. Mégis valami visszatartotta ettől a hatalmas lépéstől! Még maga sem tudta hogy mivel áll szemben de érezte hogy ami nem hagyja sokkal óriásibb erő,mint azt valaha gondolni merte volna. Egyedül tartott ki véleménye és saját helyzetképe mellett!Mindezek ellenére valami gyengülni látszott...gyengült a jóhiszeműsége. A végtelen kedvessége fakulni kezdett s minden egyes mások tette lépés által egyre jobban érezte hogy nincs visszaút.Hogy ezek az emberek soha SOHA nem fogják újra kiérdemelni beléjük fektetett bizalmát mert még csak a megbánás szikráját sem látja Rajtuk...!

2010. március 8., hétfő

a lehetetlen nem létezik

A börtön rozsdás,vas ajtajának zárjában ridegen fordul meg a nemesacél kulcs. Majd hangos,fülsiketítő nyikorgással tárul ki a régen bezárt cellaajtó.

-Jöjjön velem!-hallatszik egy mély,goromba hang a folyosóról.
A rabon látszik a rémület.Kikerekedett szemekkel próbálja kitalálni mi lehet mentének oka. Semmi nem jut eszébe,de feláll.Ha menni kell hát menni kell!

-Szaporán..nem érünk rá egész nap!-szólt megint a az érdes
hangú börtönőr. A cellalakó ijedtében felpattant s az ajtó felé vonszolta elgémberedett testét.

-Hová megyünk?-kérdezte megszeppenve.


-Szabadon távozhatsz végre!
-Olyasfajta meglepődöttség ült ki a 20 éve börtönben sínylődő ember arcára,mit leírni képtelenség,de látványa a memóriába ég.Miután felfogta a történteket,szeme megcsillant s kellemes nyugalom költözött szívébe.

-Van még valami-mondta a börtönőr.
-A rab most összeszűkült gyomorral hessegette el álomképét,miszerint kilép e sivár világ ajtaján.Biztosan valami rossz hír lesz...-gondolta.

-Vár magára valaki!-mosolyodott el a komornak tűnő őr.
A rab elégedetten vette fel szakadt dorkóját s még valami vidám nótát is fütyörészett talán...csendesen. A kibocsátó ablaknál megkapta elkobzott értékeit,cigarettatárcája széle már rozsdázott,de oly boldogság öntötte el a rab szívét,hogy észre sem vette. Felöltözött civil ruhájába és az ajtó felé igyekezett.Mikor odaért megtorpant...20 év majdnem egy negyed évszázad.Milyen lehet a börtönön kívül?Ki várhatja odakint az autóban? Megszeppenve hátraford
ult,vetett egy pillantást a rácsos ajtókra s a rideg folyosóra még utoljára.Gondolatok ezrei zilálták régóta elszigetelt elméjét.Megfogta a kilincset,lassan lenyomta,nagyot nyelt s magabiztosnak tűnő léptekkel indult kifelé. Mikor az autóhoz ért olyan meglepetés érte,mire álmában sem gondolt volna.Ott ült élete szerelme,kit a büntetés letöltése előtt hagyott magára. A nő várt Rá...hosszú,kemény éveken át várta,magányosan,minden percében a férfira gondolván. A férfi sosem gondolta,hogy valaha látja még Őt,a nő kiszállt s könnyektől homályos szemekkel nézett élete értelmére,majd zokogva omlott szerelme karjaiba.




2010. február 24., szerda

nyuu

hiányzik.pont.



álomvilág

"Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány, De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt. Fényt hozni jött, egy reménysugárt."


Az álomvilágba szürke felhők költöztek,s sötét árnyék borult minden édesen mosolygó agyszüleményére. A tündérnépek csalódottan kullogtak csodásan csillogó házacskáikba,szürkeség uralta már az egykor nyüzsgő tájat.Hosszú,szomorú hónapok teltek el csöndes magányban. A pompázó,varázslatos föld már-már mocsárrá változott s a színes madarak csilingelő énekét gyorsan felváltotta a fekete varjak fülsiketítő károgása. Virágok helyett burjánzó gaz ostromolta a szemet már cseppet sem gyönyörködtető mezőket. Találgatták,vajon mi történhetett megalkotójukkal...miért hanyagolja el Őket?! Nem tudták..nem is tudhatták milyen szenvedésekkel kell szembenéznie a lánynak,kinek elméjében élik életüket.Lassan talán el is felejtette csoda világát,ahova egykoron minden baj elől menedéket talált. Néha,éjszakánként fel-fel villant néhány kép a fejében,de nem tudta megfejteni hiányérzetének talányát. Aztán egy tavaszi napon meglátott egy édesen mosolygó kislányt,kinek szemében az a tűz égett,mint hajdanán a sajátjában.A kislány olyan volt akár egy tündér,s a lánynak minden eszébe jutott,a világ,mit elhanyagolt lassan egy éve... Ebben a pillanatban lassan előbukott a Nap álomország dombjai mögül.A felhők eltűntek,a varázslények pedig kimerészkedtek otthonaikból.Nem tudták ugyan mi történhetett,de boldogok voltak,hogy gazdájuk visszatalált álmai földjére. S a mezőkön újra csodálatos virágok nyíltak.Minden régi fényében tündökölt. A lány is boldog volt,hiszen megint tudott álmodni,hinni és élni!

2010. február 3., szerda

álarc

"Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull róluk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság."



Ki Ő valójában? Találgatni léte értelmét és miben létét felesleges. De mégis ki Ő? Ki van a míves munkával,gondosan elkészített álarc mögött? Ki az aki ördögi színjátékával bármit elhitet mindenkivel? Ő,kinek arca rezdüléstelenül tűri a sors kegyetlen bánásmódját... Honnan van ennyi erő egy rozoga emberi gépezetben? Porrá őrölhette volna az idő,ronggyá tépázhatta volna már lelkét a sok hamis szó. S lehet így is van? Lehet,hogy régen halott belül s csak emberi külsejének váza kelti az élet látszatát?A gépies szerkezet nem engedi darabjaira hullani? Mi van belül? Mi lehet ennek a megfejthetetlen,egyesek szerint csodának,mások szerint szörnyetegnek a belsejében? Micsoda?? Oly kitartással védi magát,mint valami anya állat a kölykét. Ki ismeri igazi arcát?Kit tisztel meg saját maga felfedésével? Van ilyen egyáltalán? Tudja bárki is a féltve őrzött titkot,mit olyan régóta hordoz magában?
Kiderül valaha ki lakozik az álarc mögött?

2010. január 29., péntek

egymaga

Sötét volt,sehol egy lélek. Zavartan járta a kihalt utcákat,részeg volt...vagyis inkább ittas. A közeli bárban töltötte a délután nagy részét,s most szédelgett ki onnan. Nem akart felönteni a garatra de úgy érezte bánatát csak az ital enyhítheti. Fejében kusza gondolatok tömkelege,de összefüggést nem talált sehogy sem. - a tegnap este szócsatája,a múltheti telefonbeszélgetés,a II.világháború hadeseményei,édesanyja hangja,öngyilkossági kísérlete utáni baráti fejmosások,szerelem,gyűlölet- Mind egyetlen egy fejben,egyszerre.Teljesen zavart volt,beszélni sem tudott volna ha valakivel találkozik. Túl nagy a nyomás mostanság,sok mindenre kell figyelnie,ezért magára alig marad ideje. Túlontúl durva az emberekhez,főleg azokhoz akiket szeret. Sosem volt az a kedves fajta...mindig tartja a távolságot,de mostanában még azokat is taszítja magától,akiket közel engedett. Ahogy rója a macskakövekkel kirakott utcákat lassan elillan az alkohol mámor s tudata tisztulni kezd. Sorba rakja a gondolatokat...a II.világháború most igen csak mellékesnek látszik. A veszekedést kibékülés követi majd,s rájön most egyedül magára akar koncentrálni... Helyre rakni az értékrendjét,a kapcsolatait.Nincs ideje a múlton mélázni... Úgy sem tudja helyrehozni a vélt vagy valós hibáit.Nem is akar erőlködni,túl sokat tett már így is. A jelenre koncentrál és arra a személyre akinek nem akar csalódást okozni. Csöndes még a szerelem,titkos a kezdete,ismeretlen mások előtt. Mégis földöntúli boldogsággal tölti el a tudat,hogy ismerheti Őt! Lassan pirkad.Házuk ajtajában áll.Még egy utolsó pillantás a kihalt utcára s maga után gondosan zárja be a nehéz tölgyfa ajtót.


Elképzeli,hogy csak Ők ketten vannak csak Ők és semmi más.Együtt állnak egy esernyő alatt,de nem esik az eső s szorosan ölelik egymást!!

2010. január 27., szerda

Ők

Tökéletes mivoltának sziluettje suhan a sötét sikátor áporodott falain.Éjszaka volt és még az eső is zuhogott.
Esernyője alatt szinte ki sem látott s arcát mindenki elől elrejtette hatalmas fehér sálja.
Senki nem ismeri itt,senki nem tudja honnan jött vagy hová megy. Apró lábait gyorsan pakolgatta egymás elé,mint aki valami elől menekül. Ő csak egy árnyék,akiről senki nem tud semmit,s ügyel arra,hogy ez így is maradjon. Túl sokszor adta ki magát,túl sokszor bánta is meg gyengeségét s naivságát. Árnyként könnyebb a létezést átvészelni. Tetszik neki,hogy ismeretlen a környék,s maga is ismeretlen a vidéken. A sikátorból kilépvén viszont arcára rémület ül ki. A látvány hirtelen és megdöbbentő.Ismerős alak ki előtte áll mozdulatlanul,némán mégis oly so
kat mondóan,hogy a lány szíve görcsbe szorul. A férfi nem csak ismerős...hogy is írhatná le ennyivel,hiszen Ő az aki elől menekül,akit nem kívánt látni soha többé. Most mégis ott áll teljes valójában s mélyen a szemébe néz. Oly mélyen,mint az a tőr mit a lány szívébe szúrt és amit hosszú hónapokig forgatott a sebben. Nem tudta mit tegyen...ledermedt,szóra nem nyílt ajka. Hosszú percekig nézték egymást mire a férfi megszólalt...csöndesen,kisfiúsan,de a lehető leghatározottabb modorban. Egy szó mit nagyon régen mondott már ki...egy szó mi mindent elmond...egy szó mellyel sosem szeretett dobálózni...egy szó amit életében a második nőnek mond...egy szó ami talán a legszebb s mégis a legkétségbevonhatóbb. Reakciót nem várva megcsókolta a lány homlokát,hátat fordított s bűntudatával karöltve távozni készült. Ekkor a lány megfogta a kezét...tudta,már nincs visszaút,most már ők együtt örökre,szemben a világgal. Megrendíthetetlen,Visszavonhatatlan,Kétségtelen...a legtisztább és legőszintébb szerelem ami végre felszínre bukkant!

2010. január 24., vasárnap

boldog?!


Szilánkosra tört álmokat ragasztgat szobája közepén ülve.Nem illeszkednek a darabok egymáshoz...néhány már elveszett közülük. Sosem lesznek meg...de valahogy még sincsen kétségbe esve. Nézegeti ahogy csodaszép álmai darabjai fekszenek a padlószőnyegen. Furcsa,bizsergető érzés önti el és átjárja egész testét. Ő igazából boldog! Rá kell jönnie,hogy nincs oka álmokat,beteljesületlen vágyakat kergetni.Csak szét kell néznie való életében,mennyien szeretik és mennyieket szeret. A valóság nem mindig olyan borzongató,mint hitte,vagy ahogy eddig tapasztalta. Régi álmait feledve fel kell állnia és a kukába söpörni élete defektes részét. Bár feledni nem is kell,nem is szabad... Miből merítene erőt? De a boldogság nem ott leledzik ahol eddig kereste. Mindig is boldog volt,csak szenvedéseibe mélyedve nem figyelt semmire. Mit nevez az ember boldogságnak?Mitől lesz boldog valaki? Nem tudja Ő sem...de annyiban biztos,hogy nem az a boldogság,ha minden tökéletes! Az élet több tökéletességnél...és ha minden tökéletes az sem biztos,hogy élsz. Az ősi ösztön mindenkiben él...az ezred éves küzdeni akarás!

2010. január 2., szombat

börtön


Csak akkor tudhatod mit szeretne Ő ha Te is tudod mit akarsz.

Ördögi kör,miből szabadulni csak eszeveszett harcok által lehetséges!

Harc magaddal,Vele és a szíveddel,mi nem mindig a helyes döntés irányába sodor.

Csak egy valamit kell megjegyezni!Bármilyen nehéz is,mond meg mit szeretnél Tőle.

Legalább az elméd legyen szabad ha Te már belestél az Ő börtönébe...