2010. február 24., szerda

nyuu

hiányzik.pont.



álomvilág

"Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány, De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt. Fényt hozni jött, egy reménysugárt."


Az álomvilágba szürke felhők költöztek,s sötét árnyék borult minden édesen mosolygó agyszüleményére. A tündérnépek csalódottan kullogtak csodásan csillogó házacskáikba,szürkeség uralta már az egykor nyüzsgő tájat.Hosszú,szomorú hónapok teltek el csöndes magányban. A pompázó,varázslatos föld már-már mocsárrá változott s a színes madarak csilingelő énekét gyorsan felváltotta a fekete varjak fülsiketítő károgása. Virágok helyett burjánzó gaz ostromolta a szemet már cseppet sem gyönyörködtető mezőket. Találgatták,vajon mi történhetett megalkotójukkal...miért hanyagolja el Őket?! Nem tudták..nem is tudhatták milyen szenvedésekkel kell szembenéznie a lánynak,kinek elméjében élik életüket.Lassan talán el is felejtette csoda világát,ahova egykoron minden baj elől menedéket talált. Néha,éjszakánként fel-fel villant néhány kép a fejében,de nem tudta megfejteni hiányérzetének talányát. Aztán egy tavaszi napon meglátott egy édesen mosolygó kislányt,kinek szemében az a tűz égett,mint hajdanán a sajátjában.A kislány olyan volt akár egy tündér,s a lánynak minden eszébe jutott,a világ,mit elhanyagolt lassan egy éve... Ebben a pillanatban lassan előbukott a Nap álomország dombjai mögül.A felhők eltűntek,a varázslények pedig kimerészkedtek otthonaikból.Nem tudták ugyan mi történhetett,de boldogok voltak,hogy gazdájuk visszatalált álmai földjére. S a mezőkön újra csodálatos virágok nyíltak.Minden régi fényében tündökölt. A lány is boldog volt,hiszen megint tudott álmodni,hinni és élni!

2010. február 3., szerda

álarc

"Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull róluk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság."



Ki Ő valójában? Találgatni léte értelmét és miben létét felesleges. De mégis ki Ő? Ki van a míves munkával,gondosan elkészített álarc mögött? Ki az aki ördögi színjátékával bármit elhitet mindenkivel? Ő,kinek arca rezdüléstelenül tűri a sors kegyetlen bánásmódját... Honnan van ennyi erő egy rozoga emberi gépezetben? Porrá őrölhette volna az idő,ronggyá tépázhatta volna már lelkét a sok hamis szó. S lehet így is van? Lehet,hogy régen halott belül s csak emberi külsejének váza kelti az élet látszatát?A gépies szerkezet nem engedi darabjaira hullani? Mi van belül? Mi lehet ennek a megfejthetetlen,egyesek szerint csodának,mások szerint szörnyetegnek a belsejében? Micsoda?? Oly kitartással védi magát,mint valami anya állat a kölykét. Ki ismeri igazi arcát?Kit tisztel meg saját maga felfedésével? Van ilyen egyáltalán? Tudja bárki is a féltve őrzött titkot,mit olyan régóta hordoz magában?
Kiderül valaha ki lakozik az álarc mögött?