-Jöjjön velem!-hallatszik egy mély,goromba hang a folyosóról. A rabon látszik a rémület.Kikerekedett szemekkel próbálja kitalálni mi lehet mentének oka. Semmi nem jut eszébe,de feláll.Ha menni kell hát menni kell!
-Szaporán..nem érünk rá egész nap!-szólt megint a az érdes hangú börtönőr. A cellalakó ijedtében felpattant s az ajtó felé vonszolta elgémberedett testét.
-Hová megyünk?-kérdezte megszeppenve.
-Szabadon távozhatsz végre!-Olyasfajta meglepődöttség ült ki a 20 éve börtönben sínylődő ember arcára,mit leírni képtelenség,de látványa a memóriába ég.Miután felfogta a történteket,szeme megcsillant s kellemes nyugalom költözött szívébe.
-Van még valami-mondta a börtönőr.-A rab most összeszűkült gyomorral hessegette el álomképét,miszerint kilép e sivár világ ajtaján.Biztosan valami rossz hír lesz...-gondolta.
-Vár magára valaki!-mosolyodott el a komornak tűnő őr. A rab elégedetten vette fel szakadt dorkóját s még valami vidám nótát is fütyörészett talán...csendesen. A kibocsátó ablaknál megkapta elkobzott értékeit,cigarettatárcája széle már rozsdázott,de oly boldogság öntötte el a rab szívét,hogy észre sem vette. Felöltözött civil ruhájába és az ajtó felé igyekezett.Mikor odaért megtorpant...20 év majdnem egy negyed évszázad.Milyen lehet a börtönön kívül?Ki várhatja odakint az autóban? Megszeppenve hátrafordult,vetett egy pillantást a rácsos ajtókra s a rideg folyosóra még utoljára.Gondolatok ezrei zilálták régóta elszigetelt elméjét.Megfogta a kilincset,lassan lenyomta,nagyot nyelt s magabiztosnak tűnő léptekkel indult kifelé. Mikor az autóhoz ért olyan meglepetés érte,mire álmában sem gondolt volna.Ott ült élete szerelme,kit a büntetés letöltése előtt hagyott magára. A nő várt Rá...hosszú,kemény éveken át várta,magányosan,minden percében a férfira gondolván. A férfi sosem gondolta,hogy valaha látja még Őt,a nő kiszállt s könnyektől homályos szemekkel nézett élete értelmére,majd zokogva omlott szerelme karjaiba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése