"S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már."
Egész nap párnáiba temetkezve zokog besötétített szobájában.Az ablak nyitva és mérhetetlenül idegesíti a madarak csivitelése,holott szereti a tavasz hírnökeinek énekét...de most nem,most dühöt érez,dühöt,mert még ezek a végtelenül egyszerű teremtmények is boldogan repdesnek ágról ágra.Ő pedig csak sír és nem tudja abbahagyni.Bármire gondol is könny szökik a szemébe és nem tudja a szomorúságát semmilyen módon leplezni,képtelen fapofával mások elé állni.Olyan görcsösen szeretne mosolyogni hogy emiatt is csak a sírás kerülgeti.Szüksége van erre?...nincs,de mit tehetne?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése