Fájt,nem sokáig de égetett ez a borzongató,hasogató fájdalom,a szívem megszakadt...megint. Láttam ahogy itt hagyott,hagytam elmenni,nem tartottam vissza.Görcsbe szorult a gyomrom minden egyes beszélgetés során,nem szavai miatt,hanem mert tudtam,hogy Ő meg én már nem mi vagyunk...álmatlan éjszakákon csak Ő járt a fejemben és óhatatlanul csordult a könnyem.Nem tudtam elhinni ezt az egészet,valahol éreztem,hogy nem ez a vége,de nem mertem reményekkel áltatni magam. Aztán minden a régi kezdett lenni és volt okom a boldogságra.Miatta!Hevesebben ver a szívem,mint valaha.Láttam ahogy sétál felém,átölel és megcsókol.Sírni tudtam volna attól az érzéstől,ebben a pillanatban is sírni tudnék ha eszembe jut.Ő meg én megint mi vagyunk és rettentően hiányzott és hiányzik most is ha nincs velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése