polaroid emlékek

Kósza látomások,lidérces hallucinációk,polaroid emlékek feszítik képzeletem láthatatlan rácsait.A múlt gyökere kúszik egyre feljebb lábaimon,hamis képek kacsintgatnak sunyi árnyként,veszett vadként csócsálják elmém küszöbét,de tébolyult táncuk hidegen hagy.Elszakadtam és nem bánom,elszigeteltem magam minden hamis baráttól,minden hazug bábtól.Mikor visszatekintek csak a tömény,negédes,szirupos 'hazugságtortát' látom,ahogy szeletelem és mohón tömöm magamba,csak hogy elárasszon valamiféle elégedett érzés,valami töltelék,amit vígan hánytam ki magamból,s mit láttam? Önkényes döntéseket,hátba szúró hazug barátokat,felszínes érzéseket,olcsó szerelmeket,anyákat kik még gyerekek,gyerekeket,kik rég felnőttek.Olyan embereket hittem szövetségesnek,kik csak csalódottságot szülnek,olyanok akár a süteményes doboz karácsony után...üresek.Ezért szakítottam a felszínes emberekkel,ezért próbálok értékeket megismerni,ezért változom. A „tradicionális” boldogság még mindig csak gyenge előadás egy roskadozó színházban.

férgek

Férgek!Férgek,kik mások lábán csúsznak az éltető napfény felé.Életük semmis,jelentéktelen daganat a bolygón.Ti vagytok,kik vért szipolyoztok minden gyanútlan szerzetből,kik már csak akkor kapnak észhez,mikor az utolsó leheletük hagyja el ajkukat.A világ köszvénye létetek,undorító minden szavatok s negédes bájolgásotok halálba kergeti az érzőket.Undorodom minden saját erejét nélkülöző,élősködő humanoditól.Undorodom,hogy én teremtem a táptalajukat.Undorodom magamtól,hogy még csak most eszméltem fel milyen emberek is vesznek körül.Mocskoljatok,feketítsetek be de én és az a maréknyi másik,kik felismerik létetek gusztustalan fertőét,mi tudjuk,hogy a cukormáz alatt rothadó szemét lapul.Éljétek csak szánalmas életetek,én tudni fogom kik vagytok és mit tesztek.

válasz.

"A Mi korosztályunk" című iromány felettébb érdekes, ez most merő szarkazmus vagy talán el kéne gondolkodnom rajta?Hát arra jutottam,hogy elgondolkodom ezen a szarkasztikus "szemrehányás"-on.
az egész előzménye Akik a 80'as évek után születtek,hát igen talán mi vagyunk az igazi hősei világunknak...igen van gyerekülés minden család autójában,ahol gyermek születik,csak mert nem akarja feltétlen kinyírni a "trónörököst" a kedves papa meg mama és mert egyre több mentálisan sérült idióta szaladgál az érettségire kapott kocsijával,friss jogsijával be speed-ezve,balesetet okozva..igen vessünk arra követ aki biztonságban akarja tudni csemetéjét. Mellesleg mi is a szabadban töltöttük a gyermekkorunkat,bicikliztünk szintén sisak és védő felszerelés nélkül...nem feltétlen kell összekeverni mindenkit a mai 14 évesekkel (: Lehet,hogy Ti a derékig érő fűben játszottatok és nem volt semmi bajotok,nem voltatok allergiásak,de tegyük már hozzá,hogy nem is ettetek annyi mesterséges élelmiszert,mint mi akik már ezen nőttek fel (ugye nem kell mondanom,hogy a ti korosztályotok jóvoltából),sőt a légszennyezettség sem öltött ekkora méreteket pár tíz évvel ezelőttig...és igen erről megint csak nem mi tehetünk,mi elkényeztetett beteg kis csökevények(persze ennek csak ez a pihent agyú bejegyzés titulál burkoltan :D ).Már mi is hozzá teszünk a Bolygónk szennyezéséhez és pusztításához ez tény és való de érdekes módon a mai generációnak jutott eszébe,hogy ezt talán nem így kéne lennie. Az étkezési szokásainkat sem magunk találtuk ki...Ti etettetek minket azzal,amitől most cukorbetegek,tüdőbetegek,allergiásak és ki tudja még mik páran....(persze nem arról van szó,hogy ezt tudatosan,merő rossz szándékból tettétek volna). Amúgy köszönjük nekünk is vannak barátaink,nem mindenki a chat.hu-n éli cyber életét ;) Persze irigyellek titeket,hogy még akárkit beengedhettetek a szüleitek házába,ma már ilyet csak az tesz,akinek nincs ki mint a négy kereke,mivel nyugatról nem csak a jó szokások szivárogtak be ide,hanem a nagy mértékű bűnözés is. Az meg ,hogy bárki is a brazil szappanoperákból tanulna szeretni,ez az a része ennek az irománynak amin csak hangosan tudok nevetni,nem tudom ki képzelheti,hogy ez így van,de egészségére :DD Megtaláltam az egyetlen értelmes mondatot (igen ilyen is van benne :D ) "Ha egy tanár nyakon vágott,nem szúrtuk le késsel és nem pereltük be és nem panaszkodtunk otthon,nehogy kapjunk még egyet." A törvény nem tisztelése pedig véleményem szerint nem 30 éve kezdődött el,és mindig voltak és lesznek olyanok akik nem kapják meg a méltó büntetésüket. Mi is ismerjük a kötelesség,bűntudat,felelősség,boldogság szavak mélységét,sőt az ózonlyuk,kihalt fajok,légszennyezés,betegségek,kilátástalanság szavak súlyát is. Végül de nem utolsó sorban a mai fiatalok(az értelmesebbje) nem ezen a "letűnt" koron mosolyog,hanem azon,hogy olyan emberek hiszik magukat hősnek,akik miatt úgy élünk,ahogyan és úgy gondolkodunk,ahogyan...minden ember eredendően tiszta lény....a többi ember teszi olyanná,amilyen lesz,mikor felnő. Ha mi megéljük az 50.életévünket,akkor majd jogosan mondhatjuk,hogy "hősök" vagyunk,mi,akiknek ezen a ganédombon kell felnőnünk.

valóság.

“Ne végy fel álarcot olyannal szemben, aki rád akar nézni.”

Úgy hullajtotta le leplét,mint ahogy az öreg jegenye fa minden ősszel lombjait,oly gyorsan és hirtelen.Megvált addigi álarcától,mit régi barátoknak mutatott.Újakat talált,akiket ismét beszőhet negédes hazugságaival és képtelen képmutatásával.Mint a kóbor kutya,ki úgy követi a hús szagát,mint veszett véreb.Lesi újabb áldozatát,kit kihasználva ismét haszna lehet.Tébolyultan követ bármit amiért mások lábába haraphat,hogy övé lehessen.Bár az eb logikája nem éri fel a humanoidét,s máris szörnyűbb a látens valóság.

.2009május13.

Soha nem szabad annyira önzőnek lenned,hogy ne vedd észre azokat akik szeretnek Téged. Hogy ne vedd figyelembe az Ő érzéseiket!A tehetetlen kétségbeesés ne vakítson el soha annyira,hogy a melletted álló embereket a figyelmeden kívül hagyd.Ha lelkedben már megfészkelt az elháríthatatlan pusztulás tudata akkor is hidd,hogy sikerülhet mindent újra alkotnod! " a valóság,mint megrepedt cserép,nem tart már formát és csak arra vár,hogy szétdobhassa rossz szilánkjait" Mikor elmédben egymásba mosódó képek tucatjai,tündéries-lidérces káprázatokkal,édes-fájdalmas,fátyolos zenével megjelennek...na akkor ébredj fel.Akkor mond azt,hogy elég. Sötét mozgó képek és tündöklő látomások...ez maradt már csak...de ez nem azt jelenti,hogy ez marad örökre.A káprázat csak agyszülemény...az agyad nem érti mi történt...s gyönyörűen festi az iszonyatot. De ne hagyd,ne hagyd magad.Felül kell kerekedned rajta,nem magad miatt..azok miatt akik szeretnek. Groteszk,fájdalmas-mesés képsorok...és nem tudod kitörölni... Elfelejteni és kitörölni az életünkből a történeteket nem lehet és nem is szabad. Szorongató és fájdalmas...biztosan hosszú évekig a szívedbe nyilall. De ki kell bírni...mert ez nem a vége. Szíved megteremti a roppant feszültséget kimért hangban a borzalommal... S mi marad Neked?Csak csont és bőr fájdalom..zavaró részletességgel lefestve a tudatod peremén. Nem most gondolom át először az egészet...csak most minden visszajött..ahogy elkezdtem írni...belém harap megint egy kanyar után hirtelen minden,pörgetem vissza az eseményeket.. De ez már mindegy... Szóval a lényeg:olyan elszántan kezdtem el pusztítani magam...hogy azt tanítani kéne...szomorú...fáradt és roppant üres lettem...én.Érti aki ismer.. Szörnyű dolgot műveltem...amit olyan mértékben szégyenlek mint még soha semmit eddigi életem során.. És nagyon megbántam...fájdalmat okoztam azoknak az embereknek akik szeretnek.Ez a legfontosabb,mindig van Valaki aki szeret...nekem belőlük(szerencsémre) sok van. Olyan önvád marcangol...ami elviselhetetlen...senkinek sem kívánom Belenézni azoknak az embereknek a szemébe akik szeretnek és mindig melletted állnak...(még ha nem is érzed ezt mindig így...) Ezzel azt szerettem volna megértetni azzal aki olvassa és nem fogta még eddig fel...(én is egészen idáig homályban éltem) hogy túl sok olyan ember van aki szeret.Nagyon önző és gerinctelen dolog Nekik fájdalmat okozni azzal,hogy itt hagyod Őket...bármennyire is fáj...Értük megéri küzdeni. "Torz gólemek a félresikerültek....Akiknek csupa száj az arcuk...Olykor ránk vicsorítanak,lakmároznának belőlünk...Nézzünk csak körbe,itt bujkálnak...Csupán boldogságra éhesek.Csupán szörnyszülöttek."

3 éve már,mégis élesen élnek bennem az emlékek,azóta megkaptam azt az embert aki el tudja velem hitetni,hogy többet érek bárminél.

képmutatás.hazugságok.selejtes"szerelmek".ezek vagytok.

Élvezitek a selyemleplet,mely eltakarja igazi valótok.Eljátsszátok a szerepet,melyet magatokra szabtok,szánalmas árnyak vagytok mind.Hazug szavakkal áltattok mindenkit,s tetetitek a vágyat,szerelmet,szépséget.Sosem lesz részetek igaz életben,a festék hamarosan lepereg az álarcotokról s akkor nem lesz már mi mögött rejtegetni dögszagú pofátok,mit úgy marcangolna a halál.Akkor puszta,mezítelen testetek lesz a páncél azokkal szemben,kiket elcsábított negédes hízelgésetek.Akkor már nem kell játszani a gyengét és védtelent,hiszen valóban azok lesztek.Ti,kik hátsófeletek mutatjátok barátoknak,"szerelmeknek". Játszatok csak.Ez nem a vége.

szeretem

Fájt,nem sokáig de égetett ez a borzongató,hasogató fájdalom,a szívem megszakadt...megint. Láttam ahogy itt hagyott,hagytam elmenni,nem tartottam vissza.Görcsbe szorult a gyomrom minden egyes beszélgetés során,nem szavai miatt,hanem mert tudtam,hogy Ő meg én már nem mi vagyunk...álmatlan éjszakákon csak Ő járt a fejemben és óhatatlanul csordult a könnyem.Nem tudtam elhinni ezt az egészet,valahol éreztem,hogy nem ez a vége,de nem mertem reményekkel áltatni magam. Aztán minden a régi kezdett lenni és volt okom a boldogságra.Miatta!Hevesebben ver a szívem,mint valaha.Láttam ahogy sétál felém,átölel és megcsókol.Sírni tudtam volna attól az érzéstől,ebben a pillanatban is sírni tudnék ha eszembe jut.Ő meg én megint mi vagyunk és rettentően hiányzott és hiányzik most is ha nincs velem.

idézet.

"-Szeretsz?
-Nem tudom.
-Mért nem?
-Nem vagyok biztos.
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult.Néha hiányzol, nem bírom ha nem vagy velem.Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád.Néha ellöklek mert félek.Megijedek tőled, pedig nem bántasz.Néha futnék veled akármeddig, akárhova csakhogy együtt lehessünk.Néha úgy érzem nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat.Lehet hogy nem tudom megtenni.A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem.Csak elsétálok.Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán.Pedig lehet olyat tettél amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon.Lehetne egyszerű, de nem…ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem."

üres

"Egyoldalú tézisek, üres frázisok, lopott ideálok, merev rendszerek."

Nincsenek.Nincsenek érzelmek,meghaltak most.Kiölték a maradékát is a múlt hozadékának.Már sírni sem tud,csak flegmán húzza félre száját,mosolyt imitálva.Érezte,hogy már semmi sincs rendben,de próbálta elnyomni a hangot fejében.Mérhetetlen üresség,mi belé költözött s fejét lehajtva szövi néma,ragacsos undorát.Oly gyorsan nyeli el a hideg sötétség,hogy fuldoklásra sincs ideje.Némán fogadja el,hogy a rideg szörnyek pofátlanul tépték cafatjaira szívét,s hagyták egyre csak magára vérző sebekkel.Ettől lett mára mindenek felett erős és Ő is olyan hideg s érzéketlen,mint lidércei. Kósza látomások,hallucinációk kísérik még útján,de lassan minden maradék emberi érzést kiöl magából,önszántából,védekezésként.

end.

"Nézz rám, fogd meg a kezem, Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem."

Szomorú és esős nap volt,mikor Drew kidörzsölte az álmot a szeméből mégis vidáman pattant fel az ágyból.Készülnie kell,hiszen ma jön William és újra magához szoríthatja szerelmét.Az idő ellenére szórakozottan kapta fel bordó esernyőjét és elindult.A pályaudvaron várakozva befutott William busza s a lány élesen fürkészte a férfit.A meglepetés nagy volt hiszen mikor pár másodpercre nem figyelte a leszálló utasokat a fiú mögé lopakodott s így köszöntötte.Drew megcsókolta majd a nyakába borult,nem sejtett még semmit.Sétálni kezdtek,de furcsa érzés kerítette hatalmába a lányt...majd beszélgetni kezdtek.A mondatok csak úgy süvítettek fejébe és észrevétlenül gurult az első könnycsepp végig a lány arcán.Pár óráig ücsörögtek és beszélgettek,semmi jele nem volt,hogy Ők már nem egy pár,bár a lány folyamatosan zokogott kisebb szünetekkel.Egyikőjük sem zárta le teljesen a kettőjük közötti kapcsolatot.Mégis olyan szomorú és keserű volt minden egyes csók és ölelés,másrészt pedig olyan természetes és csodás.Búcsúzóul egymás nyakába borulva szorították a másikat s William egy utolsó 'szeretleket' suttogott Drew fülébe,s a lány könnycseppjében halovány remény csillant meg.

.

A lány aléltan hullott a földre s bizsergés járta át egész testét. Meztelen válláról könnyedén hullott a földre rövid haja.Szeme csillogott s mámortól ittasan pislákolt a félhomály csábosan simogató,halvány fényében.Csodás volt minden pillanat mit eltölthetett vele,ilyen csoda ritkán adatik meg az életben,tudta ha csak pár percig is tart minden,akkor is megéri kimondani a tiltott szót,a szót,mit életében oly kevés férfinak mondott,hogy azt egy kezén meg tudja számlálni.Halkan dohogott a krémszínű szőnyeg közepén s épp mikor kinyitotta hatalmas szemeit fölé hajolt a szerelem,pislogott kettőt s megcsókolta. Minden egyes pillanat amit vele tölthet,minden perc,mikor foghatja a kezét,minden pillantás,mit rá vethet,minden szó,mit Neki mondhat,csak érzéseit erősítik.Ha ez csak egy gyönyörű álom,sosem akar felébredni,de ha ez a valóság,nem akar aludni,hiszen így lerövidül az idő mit Vele tölthet...

.

"Azt keresed, amit e földön nem lehet megtalálni! Csakhogy én megtaláltam őt, éreztem a szívét, nagy lelkét, melynek jelenlétében többnek tűntem fel magam előtt, mint amennyi voltam, mert mindaz voltam, ami csak lehettem."

ezvan..sprite

örülhet az etnikum,királyuk és csatlósai diadalittasan bevonultak a parlamentbe .__.
persze ott csücsül a karzaton a mi kis neofasiszta pártunk is *-*...meg a vörösök is,bár már nem övék a hatalom...és ki ne hagyjuk a Lógó Magyar Pöcs pártot sem...
hát Magyarország^^ dinamikus,lendületes politikát max akkor látnánk,ha akrobaták ugrálnának az ülésteremben :DD
meneküljön innen aki csak tud...
"hogy az ország virágzó legyen az elkövetkező években is"/FIDESZ/
felhívnám az is szócskára a figyelmet...végül is Mátyás uralkodása idején volt ez a ország virágzó is... :'DD

...

"S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már."

Egész nap párnáiba temetkezve zokog besötétített szobájában.Az ablak nyitva és mérhetetlenül idegesíti a madarak csivitelése,holott szereti a tavasz hírnökeinek énekét...de most nem,most dühöt érez,dühöt,mert még ezek a végtelenül egyszerű teremtmények is boldogan repdesnek ágról ágra.Ő pedig csak sír és nem tudja abbahagyni.Bármire gondol is könny szökik a szemébe és nem tudja a szomorúságát semmilyen módon leplezni,képtelen fapofával mások elé állni.Olyan görcsösen szeretne mosolyogni hogy emiatt is csak a sírás kerülgeti.Szüksége van erre?...nincs,de mit tehetne?!

altgrhárom

"Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád."


Fogni a kezét,miközben céltalanul kóborlunk a városban.Csak Rá nézni,mikor megállunk és szavak nélkül mosolyogni.Oly biztonságban érezni magam,mint még soha.Némán feküdni mellette,miközben elégedett sóhaj hagyja el ajkaim börtönét.Csak létezni és boldognak lenni...Vele!

Szlovákia 2006

Felelevenedett...felelevenedett néhány kopott,megsárgult,mélyen tudatomba zárt múltbéli kép.Arcomon mosoly görbül,halovány,elmélázó mosoly.Keresve sem találtam volna jobb pillanatot az emlékképek újraélésére.S mik e titkos emlékek? Bár semmi titok nincsen bennük.Oly elragadó momentumok életemben,melyekre korom előre haladtával is felüdülés visszagondolni. Vonatoztunk...ott volt az öcsém,nevettünk,néztük a tájat.Sok átszállás,feledhetetlen gyomorgörcsök,vajon jó vonaton ülünk e és eljutunk e a célunkhoz.Mikor megérkeztünk épp hogy lepattantam a járműről rohantak felénk rég nem látott barátaim.Séta még a városban majd irány a határátkelőhely. Zuhogó eső,sikertelen stoppolás,de a határátlépés megtörtént.Majd újabb város irányába próbáltunk autót fogni,ami az eső elálltával persze sikerült is. Bőrig ázva és fáradtan érkeztünk meg a célba,de végre ott voltunk. Hihetetlen másfél hét következett,csupa szép emléket hagyva bennünk. Olyan felemelő visszapörgetni az időt és a képsorokat,mintha csak a múlt nyáron történt volna.Hiányzik néha az akkori "minden mindegy" felfogás,a vakmerőség és az a mentalitás,mivel akkoriban rendelkeztem.Hová tűnt az akkori énem?Talán bennem van még csak felszínre kellene csalni,bár lehet,hogy felesleges a múltat bolygatni,hiszen akkor megéltem mindent,amit egy tinédzser kívánhat.

soha

Érthetetlen beszédű,furcsa,kivehetetlen alakú árnyak vették körül a szoba rejtett szegletében kuporgó lényt.Egyre csak egyetlen egy gondolatot sulykoltak elméjébe... Az egyetlen gondolatot amit feldolgozni s elfogadni életében sosem tudott!!De nyomasztóan hatott rá minden egyes szó... A szekvens árny erőszakosan próbálta a valóságba rángatni, és a megfelelő döntéshozására sarkallni... De Ő folyton bizonygatta magában mindennek az ellenkezőjét! Bizonygatta hogy igenis megérdemlik a második esélyt azok akik ilyen óriási fájdalmat képesek Neki okozni... Megakart bocsátani mindenkinek aki valaha is bántotta bármivel. Mégis valami visszatartotta ettől a hatalmas lépéstől! Még maga sem tudta hogy mivel áll szemben de érezte hogy ami nem hagyja sokkal óriásibb erő,mint azt valaha gondolni merte volna. Egyedül tartott ki véleménye és saját helyzetképe mellett!Mindezek ellenére valami gyengülni látszott...gyengült a jóhiszeműsége. A végtelen kedvessége fakulni kezdett s minden egyes mások tette lépés által egyre jobban érezte hogy nincs visszaút.Hogy ezek az emberek soha SOHA nem fogják újra kiérdemelni beléjük fektetett bizalmát mert még csak a megbánás szikráját sem látja Rajtuk...!

a lehetetlen nem létezik

A börtön rozsdás,vas ajtajának zárjában ridegen fordul meg a nemesacél kulcs. Majd hangos,fülsiketítő nyikorgással tárul ki a régen bezárt cellaajtó.

-Jöjjön velem!-hallatszik egy mély,goromba hang a folyosóról. A rabon látszik a rémület.Kikerekedett szemekkel próbálja kitalálni mi lehet mentének oka. Semmi nem jut eszébe,de feláll.Ha menni kell hát menni kell!

-Szaporán..nem érünk rá egész nap!-szólt megint a az érdes hangú börtönőr. A cellalakó ijedtében felpattant s az ajtó felé vonszolta elgémberedett testét.

-Hová megyünk?-kérdezte megszeppenve.

-Szabadon távozhatsz végre!-Olyasfajta meglepődöttség ült ki a 20 éve börtönben sínylődő ember arcára,mit leírni képtelenség,de látványa a memóriába ég.Miután felfogta a történteket,szeme megcsillant s kellemes nyugalom költözött szívébe.

-Van még valami-mondta a börtönőr.-A rab most összeszűkült gyomorral hessegette el álomképét,miszerint kilép e sivár világ ajtaján.Biztosan valami rossz hír lesz...-gondolta.

-Vár magára valaki!-mosolyodott el a komornak tűnő őr. A rab elégedetten vette fel szakadt dorkóját s még valami vidám nótát is fütyörészett talán...csendesen. A kibocsátó ablaknál megkapta elkobzott értékeit,cigarettatárcája széle már rozsdázott,de oly boldogság öntötte el a rab szívét,hogy észre sem vette. Felöltözött civil ruhájába és az ajtó felé igyekezett.Mikor odaért megtorpant...20 év majdnem egy negyed évszázad.Milyen lehet a börtönön kívül?Ki várhatja odakint az autóban? Megszeppenve hátrafordult,vetett egy pillantást a rácsos ajtókra s a rideg folyosóra még utoljára.Gondolatok ezrei zilálták régóta elszigetelt elméjét.Megfogta a kilincset,lassan lenyomta,nagyot nyelt s magabiztosnak tűnő léptekkel indult kifelé. Mikor az autóhoz ért olyan meglepetés érte,mire álmában sem gondolt volna.Ott ült élete szerelme,kit a büntetés letöltése előtt hagyott magára. A nő várt Rá...hosszú,kemény éveken át várta,magányosan,minden percében a férfira gondolván. A férfi sosem gondolta,hogy valaha látja még Őt,a nő kiszállt s könnyektől homályos szemekkel nézett élete értelmére,majd zokogva omlott szerelme karjaiba.

nyuu

hiányzik.pont.

álomvilág

"Szomorú tündér volt, csipetnyi királylány, De mi azt sem tudtuk, hogy köztünk járt. Fényt hozni jött, egy reménysugárt."

Az álomvilágba szürke felhők költöztek,s sötét árnyék borult minden édesen mosolygó agyszüleményére. A tündérnépek csalódottan kullogtak csodásan csillogó házacskáikba,szürkeség uralta már az egykor nyüzsgő tájat.Hosszú,szomorú hónapok teltek el csöndes magányban. A pompázó,varázslatos föld már-már mocsárrá változott s a színes madarak csilingelő énekét gyorsan felváltotta a fekete varjak fülsiketítő károgása. Virágok helyett burjánzó gaz ostromolta a szemet már cseppet sem gyönyörködtető mezőket. Találgatták,vajon mi történhetett megalkotójukkal...miért hanyagolja el Őket?! Nem tudták..nem is tudhatták milyen szenvedésekkel kell szembenéznie a lánynak,kinek elméjében élik életüket.Lassan talán el is felejtette csoda világát,ahova egykoron minden baj elől menedéket talált. Néha,éjszakánként fel-fel villant néhány kép a fejében,de nem tudta megfejteni hiányérzetének talányát. Aztán egy tavaszi napon meglátott egy édesen mosolygó kislányt,kinek szemében az a tűz égett,mint hajdanán a sajátjában.A kislány olyan volt akár egy tündér,s a lánynak minden eszébe jutott,a világ,mit elhanyagolt lassan egy éve... Ebben a pillanatban lassan előbukott a Nap álomország dombjai mögül.A felhők eltűntek,a varázslények pedig kimerészkedtek otthonaikból.Nem tudták ugyan mi történhetett,de boldogok voltak,hogy gazdájuk visszatalált álmai földjére. S a mezőkön újra csodálatos virágok nyíltak.Minden régi fényében tündökölt. A lány is boldog volt,hiszen megint tudott álmodni,hinni és élni!