end.

"Nézz rám, fogd meg a kezem, Szorítsd meg bátran, míg lehunyom szemem."

Szomorú és esős nap volt,mikor Drew kidörzsölte az álmot a szeméből mégis vidáman pattant fel az ágyból.Készülnie kell,hiszen ma jön William és újra magához szoríthatja szerelmét.Az idő ellenére szórakozottan kapta fel bordó esernyőjét és elindult.A pályaudvaron várakozva befutott William busza s a lány élesen fürkészte a férfit.A meglepetés nagy volt hiszen mikor pár másodpercre nem figyelte a leszálló utasokat a fiú mögé lopakodott s így köszöntötte.Drew megcsókolta majd a nyakába borult,nem sejtett még semmit.Sétálni kezdtek,de furcsa érzés kerítette hatalmába a lányt...majd beszélgetni kezdtek.A mondatok csak úgy süvítettek fejébe és észrevétlenül gurult az első könnycsepp végig a lány arcán.Pár óráig ücsörögtek és beszélgettek,semmi jele nem volt,hogy Ők már nem egy pár,bár a lány folyamatosan zokogott kisebb szünetekkel.Egyikőjük sem zárta le teljesen a kettőjük közötti kapcsolatot.Mégis olyan szomorú és keserű volt minden egyes csók és ölelés,másrészt pedig olyan természetes és csodás.Búcsúzóul egymás nyakába borulva szorították a másikat s William egy utolsó 'szeretleket' suttogott Drew fülébe,s a lány könnycseppjében halovány remény csillant meg.

.

A lány aléltan hullott a földre s bizsergés járta át egész testét. Meztelen válláról könnyedén hullott a földre rövid haja.Szeme csillogott s mámortól ittasan pislákolt a félhomály csábosan simogató,halvány fényében.Csodás volt minden pillanat mit eltölthetett vele,ilyen csoda ritkán adatik meg az életben,tudta ha csak pár percig is tart minden,akkor is megéri kimondani a tiltott szót,a szót,mit életében oly kevés férfinak mondott,hogy azt egy kezén meg tudja számlálni.Halkan dohogott a krémszínű szőnyeg közepén s épp mikor kinyitotta hatalmas szemeit fölé hajolt a szerelem,pislogott kettőt s megcsókolta. Minden egyes pillanat amit vele tölthet,minden perc,mikor foghatja a kezét,minden pillantás,mit rá vethet,minden szó,mit Neki mondhat,csak érzéseit erősítik.Ha ez csak egy gyönyörű álom,sosem akar felébredni,de ha ez a valóság,nem akar aludni,hiszen így lerövidül az idő mit Vele tölthet...

.

"Azt keresed, amit e földön nem lehet megtalálni! Csakhogy én megtaláltam őt, éreztem a szívét, nagy lelkét, melynek jelenlétében többnek tűntem fel magam előtt, mint amennyi voltam, mert mindaz voltam, ami csak lehettem."

ezvan..sprite

örülhet az etnikum,királyuk és csatlósai diadalittasan bevonultak a parlamentbe .__.
persze ott csücsül a karzaton a mi kis neofasiszta pártunk is *-*...meg a vörösök is,bár már nem övék a hatalom...és ki ne hagyjuk a Lógó Magyar Pöcs pártot sem...
hát Magyarország^^ dinamikus,lendületes politikát max akkor látnánk,ha akrobaták ugrálnának az ülésteremben :DD
meneküljön innen aki csak tud...
"hogy az ország virágzó legyen az elkövetkező években is"/FIDESZ/
felhívnám az is szócskára a figyelmet...végül is Mátyás uralkodása idején volt ez a ország virágzó is... :'DD

...

"S ha régóta nem sírtál, tudd, hogy intenzív, igazi, százezer voltos feszültséggel régen nem szerettél már."

Egész nap párnáiba temetkezve zokog besötétített szobájában.Az ablak nyitva és mérhetetlenül idegesíti a madarak csivitelése,holott szereti a tavasz hírnökeinek énekét...de most nem,most dühöt érez,dühöt,mert még ezek a végtelenül egyszerű teremtmények is boldogan repdesnek ágról ágra.Ő pedig csak sír és nem tudja abbahagyni.Bármire gondol is könny szökik a szemébe és nem tudja a szomorúságát semmilyen módon leplezni,képtelen fapofával mások elé állni.Olyan görcsösen szeretne mosolyogni hogy emiatt is csak a sírás kerülgeti.Szüksége van erre?...nincs,de mit tehetne?!

altgrhárom

"Egyre gyakrabban rajtad felejtem a szemem, rengetegszer rajtakapom a gondolataimat nálad. Kívánom a közelségedet, és szeretnék minél közelebb kerülni hozzád. Az előbb néztelek, majd megérintettelek, és rémülten éreztem, mennyire vágyom rád."


Fogni a kezét,miközben céltalanul kóborlunk a városban.Csak Rá nézni,mikor megállunk és szavak nélkül mosolyogni.Oly biztonságban érezni magam,mint még soha.Némán feküdni mellette,miközben elégedett sóhaj hagyja el ajkaim börtönét.Csak létezni és boldognak lenni...Vele!

Szlovákia 2006

Felelevenedett...felelevenedett néhány kopott,megsárgult,mélyen tudatomba zárt múltbéli kép.Arcomon mosoly görbül,halovány,elmélázó mosoly.Keresve sem találtam volna jobb pillanatot az emlékképek újraélésére.S mik e titkos emlékek? Bár semmi titok nincsen bennük.Oly elragadó momentumok életemben,melyekre korom előre haladtával is felüdülés visszagondolni. Vonatoztunk...ott volt az öcsém,nevettünk,néztük a tájat.Sok átszállás,feledhetetlen gyomorgörcsök,vajon jó vonaton ülünk e és eljutunk e a célunkhoz.Mikor megérkeztünk épp hogy lepattantam a járműről rohantak felénk rég nem látott barátaim.Séta még a városban majd irány a határátkelőhely. Zuhogó eső,sikertelen stoppolás,de a határátlépés megtörtént.Majd újabb város irányába próbáltunk autót fogni,ami az eső elálltával persze sikerült is. Bőrig ázva és fáradtan érkeztünk meg a célba,de végre ott voltunk. Hihetetlen másfél hét következett,csupa szép emléket hagyva bennünk. Olyan felemelő visszapörgetni az időt és a képsorokat,mintha csak a múlt nyáron történt volna.Hiányzik néha az akkori "minden mindegy" felfogás,a vakmerőség és az a mentalitás,mivel akkoriban rendelkeztem.Hová tűnt az akkori énem?Talán bennem van még csak felszínre kellene csalni,bár lehet,hogy felesleges a múltat bolygatni,hiszen akkor megéltem mindent,amit egy tinédzser kívánhat.