Esernyője alatt szinte ki sem látott s arcát mindenki elől elrejtette hatalmas fehér sálja. Senki nem ismeri itt,senki nem tudja honnan jött vagy hová megy. Apró lábait gyorsan pakolgatta egymás elé,mint aki valami elől menekül. Ő csak egy árnyék,akiről senki nem tud semmit,s ügyel arra,hogy ez így is maradjon. Túl sokszor adta ki magát,túl sokszor bánta is meg gyengeségét s naivságát. Árnyként könnyebb a létezést átvészelni. Tetszik neki,hogy ismeretlen a környék,s maga is ismeretlen a vidéken. A sikátorból kilépvén viszont arcára rémület ül ki. A látvány hirtelen és megdöbbentő.Ismerős alak ki előtte áll mozdulatlanul,némán mégis oly sokat mondóan,hogy a lány szíve görcsbe szorul. A férfi nem csak ismerős...hogy is írhatná le ennyivel,hiszen Ő az aki elől menekül,akit nem kívánt látni soha többé. Most mégis ott áll teljes valójában s mélyen a szemébe néz. Oly mélyen,mint az a tőr mit a lány szívébe szúrt és amit hosszú hónapokig forgatott a sebben. Nem tudta mit tegyen...ledermedt,szóra nem nyílt ajka. Hosszú percekig nézték egymást mire a férfi megszólalt...csöndesen,kisfiúsan,de a lehető leghatározottabb modorban. Egy szó mit nagyon régen mondott már ki...egy szó mi mindent elmond...egy szó mellyel sosem szeretett dobálózni...egy szó amit életében a második nőnek mond...egy szó ami talán a legszebb s mégis a legkétségbevonhatóbb. Reakciót nem várva megcsókolta a lány homlokát,hátat fordított s bűntudatával karöltve távozni készült. Ekkor a lány megfogta a kezét...tudta,már nincs visszaút,most már ők együtt örökre,szemben a világgal. Megrendíthetetlen,Visszavonhatatlan,Kétségtelen...a legtisztább és legőszintébb szerelem ami végre felszínre bukkant!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése