2011. március 1., kedd

.2009május13.

Soha nem szabad annyira önzőnek lenned,hogy ne vedd észre azokat akik szeretnek Téged. Hogy ne vedd figyelembe az Ő érzéseiket!A tehetetlen kétségbeesés ne vakítson el soha annyira,hogy a melletted álló embereket a figyelmeden kívül hagyd.Ha lelkedben már megfészkelt az elháríthatatlan pusztulás tudata akkor is hidd,hogy sikerülhet mindent újra alkotnod! " a valóság,mint megrepedt cserép,nem tart már formát és csak arra vár,hogy szétdobhassa rossz szilánkjait" Mikor elmédben egymásba mosódó képek tucatjai,tündéries-lidérces káprázatokkal,édes-fájdalmas,fátyolos zenével megjelennek...na akkor ébredj fel.Akkor mond azt,hogy elég. Sötét mozgó képek és tündöklő látomások...ez maradt már csak...de ez nem azt jelenti,hogy ez marad örökre.A káprázat csak agyszülemény...az agyad nem érti mi történt...s gyönyörűen festi az iszonyatot. De ne hagyd,ne hagyd magad.Felül kell kerekedned rajta,nem magad miatt..azok miatt akik szeretnek. Groteszk,fájdalmas-mesés képsorok...és nem tudod kitörölni... Elfelejteni és kitörölni az életünkből a történeteket nem lehet és nem is szabad. Szorongató és fájdalmas...biztosan hosszú évekig a szívedbe nyilall. De ki kell bírni...mert ez nem a vége. Szíved megteremti a roppant feszültséget kimért hangban a borzalommal... S mi marad Neked?Csak csont és bőr fájdalom..zavaró részletességgel lefestve a tudatod peremén. Nem most gondolom át először az egészet...csak most minden visszajött..ahogy elkezdtem írni...belém harap megint egy kanyar után hirtelen minden,pörgetem vissza az eseményeket.. De ez már mindegy... Szóval a lényeg:olyan elszántan kezdtem el pusztítani magam...hogy azt tanítani kéne...szomorú...fáradt és roppant üres lettem...én.Érti aki ismer.. Szörnyű dolgot műveltem...amit olyan mértékben szégyenlek mint még soha semmit eddigi életem során.. És nagyon megbántam...fájdalmat okoztam azoknak az embereknek akik szeretnek.Ez a legfontosabb,mindig van Valaki aki szeret...nekem belőlük(szerencsémre) sok van. Olyan önvád marcangol...ami elviselhetetlen...senkinek sem kívánom Belenézni azoknak az embereknek a szemébe akik szeretnek és mindig melletted állnak...(még ha nem is érzed ezt mindig így...) Ezzel azt szerettem volna megértetni azzal aki olvassa és nem fogta még eddig fel...(én is egészen idáig homályban éltem) hogy túl sok olyan ember van aki szeret.Nagyon önző és gerinctelen dolog Nekik fájdalmat okozni azzal,hogy itt hagyod Őket...bármennyire is fáj...Értük megéri küzdeni. "Torz gólemek a félresikerültek....Akiknek csupa száj az arcuk...Olykor ránk vicsorítanak,lakmároznának belőlünk...Nézzünk csak körbe,itt bujkálnak...Csupán boldogságra éhesek.Csupán szörnyszülöttek."

3 éve már,mégis élesen élnek bennem az emlékek,azóta megkaptam azt az embert aki el tudja velem hitetni,hogy többet érek bárminél.