2009. december 19., szombat

pillangó


"Sokkal jobb nem birtokolni, mint elveszíteni."


A csoda sosem látott és elsöprő erővel tarolta le kemény munkával felépített bánatvárát.
Nem bánta a hihetetlen dolgot,sőt szíve mélyén mindig is erre áhítozott. Olyan ez,mint mikor pillangókat kergetsz a réten,gy
önyörű színes lepkéket. Nem akarod Őket birtokolni!De minden porcikád arra vágyik,hogy a tiéd legyen az egyik. Majd megpihensz s csöndesen a válladra száll egy. Ugyanilyen az epedve várt csoda is...hirtelen és magával ragadó. Sosem mered azt gondolni,hogy megvalósul,s a legváratlanabb pillanat hozza a döntő fordulatot életedben. Egy sosem kívánt személy...avagy egy beteljesülésre váró kívánság. De eljön a nap s te végre fesztelenül mosolyogsz a szembe jövő vadidegenekre is. Szemedben remény és öröm csillog majd. Senki nem tudja mitől változtál meg ,csak te magad. Megszelídíted a pillangót,s attól a naptól kezdve birtokolni nem vágyod,csak csodálod létét.





2009. december 13., vasárnap

ez maradt...

"Magamra maradtam,semmi mást nem érzek
Nincs aki meghallgat,már nincs aki féltsen.
Dobog még a szív és lüktetnek az erek,
De fájó a lét mert haldoklik a lélek."





Lehetne napsütötte hegygerinc...lehetne virágillattal beborított mező...lehetne csodálatos pillangó... De torz gólem lett!Torzabb mint egy rémmese. Szikrák repkednek feje fölött s gyermekek tiszta tekintetét rémíti naphosszat puszta jelenével. Elveszett az önkontroll,elveszett az érzelem...csak a magány maradt,mint egyetlen jó barát. Míg mások fényes vacsorákon dőzsölnek addig Ő rémisztő barátjával kézen fogva járja a nyirkos erdők sötét rejtekeit. Számára nem hogy a múlt de a jelen is elveszett.Gondolatai csírájában halnak fájdalmas halált. Egyetlen barátja szavait kénytelen naphosszat hallgatni,az egyetlen "barátét" ki mellette maradt.

2009. december 9., szerda

pózvilág...


Néha máshol érzem magam,egy teljesen specifikus helyen! Az igazság az,hogy két világban létezem. Az egyik a magam által felépített,védőburokkal körbezárt "én" világom,ahol csak olyan emberek vannak akiket szeretek és Ők is szeretnek! Ahol nem akar mindenki görcsösen másnak látszani,ahol mindenki az aki!! Amikor itt vagyok a másik,viszolygást keltő világ szereplői,mint holmi marionettek vonulnak el előttem! És az érzés,hogy a valóságban az ocsmány világhoz tartozom,vasgyűrűként szorít körül. Soha!Soha nem mindennapinak lenni!-ez itt a jelszó! Röhejes pozőrök,felszínes érzelmek,érdek barátságok!! Mindenki felvesz egy mástól ellesett habitust,amiről azt hiszi,ettől Ő igenis egyedi. Csak az nem jut el a kopott tudatához,hogy ha mástól látta,akkor az cseppet sem "egyedi". Szánakozva,nevetésre görbült szájjal nézek át ilyenkor az általam tökéletesnek vélt "én" világomból! A tudathasadás elkerül,nem vagyok őrült! Tisztában vagyok mindkét szerepemmel!És a védelmet nyújtó burok alatt azt tehetek amit akarok!Senki nem vet meg azért mert nem vagyok az akinek mások szerint lennem kéne. Viszont ha kilépek onnan,nekem is fel kell vennem a saját és mások által elfogadott pozitúrát,mint a munkás az egyenruháját! De szüntelenül feszegetem a határokat!! Úgy vélem sikeresen!

2009. december 8., kedd

tükör

Tükröt tart eléd a valóság remegő keze. Tekinteted réveteg...üveges szemekkel bámulod a szembe néző szinte idegen képet. Múltad végtelen gyökere hálózza be arcod,mint egy erős pókháló,melyből szabadulni lehetetlen,s a kínlódás teljesen felesleges. Arcod csendben bámul vissza Rád... oly ijesztően mereven és mondani való nélkül, hogy Te sem hiszed el. Teljes valódban idegenkedsz a rád néző csillogó,gonosz szempártól. Belső szörnyeid törik rád ajtóid, Te pedig csak menekülnél de akadályok rémisztő sokasága tartóztat fel. Sosem szabadulhatsz? Teszed fel megrémülve a kérdést,remegő ajkakkal. S csak egyetlen szó visszhangzik perceken keresztül benned... SOHA! szívdobbanás.halál.





2009. december 3., csütörtök

2009.május 5.

Az utolsó tündér veszte



A világ utolsó tündére hatalmas szakadék felett áll.Szíve darabjai szétszóródva fekszenek lenn a mélyben. Gondolatai a múltba húzzák,de teste szíve után kívánkozik!Le a semmibe... A szép emlékek pillanatnyilag nem teszik boldoggá...kicsit sem! Dühös,dühös mindenre és mindenkire!Dühös arra aki méltatlan volt szerelmére! A kíntól ordít,mint egy veszett kutya...de szavait nem érti senki!!Senki ezen a tébolyult világon! Próbál életben maradni,valami visszatartja a hűvös haláltól.Ő sem érti mi az...mert semmi nem köti már e gyarló léthez! Tudja,hogy vannak barátai,családja,emberek akik szeretik,de túl önző és nem érdekli senki! Vagyis csak egy valaki...aki eldobta,büszkeségét földbe tiporta,szerelmüket meggyalázta... De ez is hazugság!Önhibáján kívül történt mindez!Nem akarta ezt tenni...csak megtörtént! Igazából ez sem vigasztalja!Gyűlölni szeretné a gaz árulót,teljes szívéből gyűlölni! De nem viszi rá kicsiny,halott lelke... Mindent elveszített az életben,amiről azt hitte már az övé! A meséje véget ért...bár ez várható volt...Andersen meséi is csak a könyv végéig tartanak! Éreznie kellett volna,mert egy tündér megérzi a bajt,de életében először nem érzett a szereteten kívül semmit! Pedig marta valami...mérgezte...lassan de kibírhatóan,s nem fogta fel mi ez az érzés. Tudomást sem vett róla és most kellett rájönnie,hogy egy alattomos kéz a szívét tépte ki! Tényleg egészen lassan...az pici fájdalmakat átvészelte..nem is érezte! S most rázuhant minden,olyan kínok,mikről nem is tudta,hogy létezhetnek. Tündér lelkét óriási viharok tépázták már,de ez irgalmatlan! Most először nem lát kiutat reménytelen helyzetéből!Erősnek hiszik,s esküszik,hogy mindeddig erős is volt... Úgy érzi lassan követni fogja szíve porrá őrölt szilánkjait! Halovány alak közelíti meg...ahogy arcvonásai kivehetővé válnak,kissé megretten s hátrahőköl. Sosem látott arc áll vele szemben..sosem látta,de tudja ki a félelmetes idegen! Pár szót beszélnek csupán..halkan,ridegen. A tündért apró szárnyai röpítik a nyugodt s lagymatag lény után... Talán megnyugvás mit most érez,de maga sem tudja mi keríti hatalmába! Sorsa már más kezében van,az irányítást átengedte,de csak most érzi igazán,hogy nem kellett volna!





Sosem felejtem el!Sosem törlik ki a memóriámból!Hiányzik.