egymaga

Sötét volt,sehol egy lélek. Zavartan járta a kihalt utcákat,részeg volt...vagyis inkább ittas. A közeli bárban töltötte a délután nagy részét,s most szédelgett ki onnan. Nem akart felönteni a garatra de úgy érezte bánatát csak az ital enyhítheti. Fejében kusza gondolatok tömkelege,de összefüggést nem talált sehogy sem. - a tegnap este szócsatája,a múltheti telefonbeszélgetés,a II.világháború hadeseményei,édesanyja hangja,öngyilkossági kísérlete utáni baráti fejmosások,szerelem,gyűlölet- Mind egyetlen egy fejben,egyszerre.Teljesen zavart volt,beszélni sem tudott volna ha valakivel találkozik. Túl nagy a nyomás mostanság,sok mindenre kell figyelnie,ezért magára alig marad ideje. Túlontúl durva az emberekhez,főleg azokhoz akiket szeret. Sosem volt az a kedves fajta...mindig tartja a távolságot,de mostanában még azokat is taszítja magától,akiket közel engedett. Ahogy rója a macskakövekkel kirakott utcákat lassan elillan az alkohol mámor s tudata tisztulni kezd. Sorba rakja a gondolatokat...a II.világháború most igen csak mellékesnek látszik. A veszekedést kibékülés követi majd,s rájön most egyedül magára akar koncentrálni... Helyre rakni az értékrendjét,a kapcsolatait.Nincs ideje a múlton mélázni... Úgy sem tudja helyrehozni a vélt vagy valós hibáit.Nem is akar erőlködni,túl sokat tett már így is. A jelenre koncentrál és arra a személyre akinek nem akar csalódást okozni. Csöndes még a szerelem,titkos a kezdete,ismeretlen mások előtt. Mégis földöntúli boldogsággal tölti el a tudat,hogy ismerheti Őt! Lassan pirkad.Házuk ajtajában áll.Még egy utolsó pillantás a kihalt utcára s maga után gondosan zárja be a nehéz tölgyfa ajtót.

Elképzeli,hogy csak Ők ketten vannak csak Ők és semmi más.Együtt állnak egy esernyő alatt,de nem esik az eső s szorosan ölelik egymást!!

Ők

Tökéletes mivoltának sziluettje suhan a sötét sikátor áporodott falain.Éjszaka volt és még az eső is zuhogott.
Esernyője alatt szinte ki sem látott s arcát mindenki elől elrejtette hatalmas fehér sálja. Senki nem ismeri itt,senki nem tudja honnan jött vagy hová megy. Apró lábait gyorsan pakolgatta egymás elé,mint aki valami elől menekül. Ő csak egy árnyék,akiről senki nem tud semmit,s ügyel arra,hogy ez így is maradjon. Túl sokszor adta ki magát,túl sokszor bánta is meg gyengeségét s naivságát. Árnyként könnyebb a létezést átvészelni. Tetszik neki,hogy ismeretlen a környék,s maga is ismeretlen a vidéken. A sikátorból kilépvén viszont arcára rémület ül ki. A látvány hirtelen és megdöbbentő.Ismerős alak ki előtte áll mozdulatlanul,némán mégis oly sokat mondóan,hogy a lány szíve görcsbe szorul. A férfi nem csak ismerős...hogy is írhatná le ennyivel,hiszen Ő az aki elől menekül,akit nem kívánt látni soha többé. Most mégis ott áll teljes valójában s mélyen a szemébe néz. Oly mélyen,mint az a tőr mit a lány szívébe szúrt és amit hosszú hónapokig forgatott a sebben. Nem tudta mit tegyen...ledermedt,szóra nem nyílt ajka. Hosszú percekig nézték egymást mire a férfi megszólalt...csöndesen,kisfiúsan,de a lehető leghatározottabb modorban. Egy szó mit nagyon régen mondott már ki...egy szó mi mindent elmond...egy szó mellyel sosem szeretett dobálózni...egy szó amit életében a második nőnek mond...egy szó ami talán a legszebb s mégis a legkétségbevonhatóbb. Reakciót nem várva megcsókolta a lány homlokát,hátat fordított s bűntudatával karöltve távozni készült. Ekkor a lány megfogta a kezét...tudta,már nincs visszaút,most már ők együtt örökre,szemben a világgal. Megrendíthetetlen,Visszavonhatatlan,Kétségtelen...a legtisztább és legőszintébb szerelem ami végre felszínre bukkant!

boldog?!

Szilánkosra tört álmokat ragasztgat szobája közepén ülve.Nem illeszkednek a darabok egymáshoz...néhány már elveszett közülük. Sosem lesznek meg...de valahogy még sincsen kétségbe esve. Nézegeti ahogy csodaszép álmai darabjai fekszenek a padlószőnyegen. Furcsa,bizsergető érzés önti el és átjárja egész testét. Ő igazából boldog! Rá kell jönnie,hogy nincs oka álmokat,beteljesületlen vágyakat kergetni.Csak szét kell néznie való életében,mennyien szeretik és mennyieket szeret. A valóság nem mindig olyan borzongató,mint hitte,vagy ahogy eddig tapasztalta. Régi álmait feledve fel kell állnia és a kukába söpörni élete defektes részét. Bár feledni nem is kell,nem is szabad... Miből merítene erőt? De a boldogság nem ott leledzik ahol eddig kereste. Mindig is boldog volt,csak szenvedéseibe mélyedve nem figyelt semmire. Mit nevez az ember boldogságnak?Mitől lesz boldog valaki? Nem tudja Ő sem...de annyiban biztos,hogy nem az a boldogság,ha minden tökéletes! Az élet több tökéletességnél...és ha minden tökéletes az sem biztos,hogy élsz. Az ősi ösztön mindenkiben él...az ezred éves küzdeni akarás!

börtön

Csak akkor tudhatod mit szeretne Ő ha Te is tudod mit akarsz.

Ördögi kör,miből szabadulni csak eszeveszett harcok által lehetséges!

Harc magaddal,Vele és a szíveddel,mi nem mindig a helyes döntés irányába sodor.

Csak egy valamit kell megjegyezni!Bármilyen nehéz is,mond meg mit szeretnél Tőle.

Legalább az elméd legyen szabad ha Te már belestél az Ő börtönébe...