Ahogy a megviselt épületek és kedvetlen emberek mellett suhan el a busz,úgy törnek fel az elfeledettnek vélt,nosztalgikus képsorok. Az emlékeim oly élesek és részletesek,mintha 500szoros nagyításban nézném őket. A döbbenet a fájdalom és a furcsán jó érzés jár keringőt egymással. Persze sokszor nosztalgiázom,de most nem a szokásos "baráti társaságos sztorizás" megy. Egyedül ülök a buszon...valójában tele van útitársakkal,de senkit sem ismerek Szokatlan karikatúrák ülnek a járművön...az összes arcán egy-egy történet.Érdekes bár búskomor történetek... Szürke az ég!Nem szeretném hogy essen... Ahogy a busz halad régen látott épületeket fedezek fel. Majd balkanyar és minden idegen...itt még sosem jártam.Sárga épületek sokasága,apró ablakokkal melyekből hiányzik az üveg!Néhol szilánkok lepik el a földet.A vakolat sok helyütt lepergett,sőt jól kivehető a házak tégla alapja.Itt minden épület sárga!nyomasztóan sárga! Kicsit ijesztő számomra ez a környék de szerencsére gyorsan elhagyjuk a laktanyákat! Ahogy kikanyarodunk az elhagyatottnak tetsző területről a civilizáció bódító látványa ütközik meg a "sárga épületes magánytanyában" szembetűnő több tíz éves leépüléssel. Ide azért még vissza szeretnék térni!Az ott tapasztalt vizuális hatások nagyon pulzálóak! A járművem lassan a végállomásra ér! Leszállok és tovább kutatom azt a semmit amit egész életemben hajszolni fogok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése